
Fotó: Bíró Blanka
A diákok gyakorlatban elsajátíthatják a szakmát, az állami gondozásban élő gyerekek pedig új bútort kapnak – ez a lényege a háromszéki faipari vállalkozókat tömörítő Pro Wood klaszter oktatási és szociális projektjének.
2019. január 09., 17:582019. január 09., 17:58
Kádár Rezső a klaszter ügyvezetője elmondta, egy nagy fafeldolgozó által felajánlott fából formatervek alapján a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola asztalos szakmát tanuló diákjai készítenek bútordarabokat, ezzel is gyakorolva a szakmát.
Az első kész bútorokat már le is szállították a sepsiszentgyörgyi Csorgó utcai családi típusú házba.
Demeter Dávid a szakiskola igazgatója rámutatott, a projekt hozzájárult a diákok szakmai fejlődéséhez, ugyanakkor örömet is leltek a munkában, mert tudták, hogy ezzel segítenek a rászorulókon.
– mondta az igazgató. Hangsúlyozta: a tanintézetnek az a politikája, hogy csak úgy érhetnek el eredményeket, ha szoros kapcsolatban állnak a vállalkozókkal – ez a projekt is ezt erősíti.
Vass Mária a Kovászna megyei Önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságának vezetője ötletesnek és hasznosnak minősítette a faipari vállalkozók kezdeményezését, hangsúlyozta, a rendszerben mindig szükség van a bútorzat korszerűsítésére. Az igazgatóság munkatársai közel ezer állami gondozásban levő gyereket nevelnek, 12 családi típusú házat működtetnek. Hozzátette, a Csorgó utcai házban él egy olyan fiatal, aki a szakiskolába jár, és részt vett a bútor elkészítésében.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.
Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.
A külügyminisztérium szombaton a közel-keleti biztonsági helyzet romlására hivatkozva a 8-as szintre emelte az Izraelre vonatkozó utazási figyelmeztetést a kilencfokozatú skálán, és arra szólította fel a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Izraelbe.
Országszerte fagyosan indult a naptári tél utolsó napja, de a legalacsonyabb értékeket – egy kivétellel – székelyföldi településeken mérték.
Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.
A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
szóljon hozzá!