
Ez a nap is eljött. Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsájtásáról döntöttek.
Fotó: Facebook/Fejér László Ödön
„Köszönöm, Istenem! Végre szabadok!” – ezt írta Facebook-bejegyzésében Beke Csilla, a terrorizmus vádjával elítélt Beke István felesége. A Brassói Bíróság már június 11-én Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáról döntött alapfokon.
2021. július 19., 13:162021. július 19., 13:16
2021. július 19., 15:422021. július 19., 15:42
Az ügyészség az alapfokú döntést megfellebbezte, erről döntött hétfőn a bíróság. A tárgyalás a délelőtt folyamán lezajlott, a döntést még nem tették közzé a bíróságok portálján.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke 2020 májusa óta kérhette a feltételes szabadon bocsátást, miután 2018. július 4-én öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte őket a Bukaresti Legfelsőbb Bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt.
„A családjaik már úton vannak, hogy hazahozzák a fiatalokat” – számol be a Facebookon Fejér László Ödön szenátor.
Mint ismeretes, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
1 hozzászólás