Hirdetés
Hirdetés

Sokan olvasták az elárvult medvebocs történetét – itt a folytatás a megmentéséről

•  Fotó: Szász István Endre

Fotó: Szász István Endre

Az átlagosnál nehezebbnek bizonyult az az akció, amellyel a bálványosi Grand Hotel közelében feltűnt hárombocsos anyamedvét akarták eltávolítani, áthelyezni a környékről a hatóságok. A beavatkozás végén már csak a bocsokról kellett gondoskodniuk, ám ez sem volt egyszerű.

Bodor Tünde

2024. május 29., 19:392024. május 29., 19:39

Az elmúlt napokban rengetegen, több mint húszezren olvasták honlapunkon a hotel közelében múlt szerdán feltűnt medvék történetét. Mint megírtuk, az elriasztási kísérletekre nem reagáló anyamedve végül nem élte túl az áthelyezésére irányuló akciót, így a három hónapos bocsok számára a menhely maradt az egyetlen lehetőség. Kettőt sikerült gyorsan eljuttatni a balánbányai létesítménybe,

a harmadik bocs azonban olyan magasságba menekült egy fára, hogy nem érte el az altatólövedék,

majd ott el is aludt. Végül többnapos-éjszakás helyszínen való megfigyelés során az ilyen esetekben eljáró bizottság állatorvos tagjának, Szász István Endrének kedden sikerült befognia a harmadik bocsot, mégpedig úgy, hogy

egy létra segítségével felmászott a fára és lehozta az állatot,

amely azóta már testvérei mellett él a menhelyen.

Hirdetés

„Minden nap ott voltam a fa alatt, amíg sikerült elkapni (a bocsot), nagyon fárasztó és éjszakákat felemésztő akció volt” – mondta a Székelyhonnak Szász István Endre.

korábban írtuk

Végleg elaludt az anyamedve, elárvult bocsa egyedül siratja az erdőben
Végleg elaludt az anyamedve, elárvult bocsa egyedül siratja az erdőben

A Grand Hotelnél megjelenő hárombocsos anyamedvéhez riasztották szerdán a bálványosi bizottságot, amely hasonló esetekben a medvék sorsáról ítél. Jelen esetben a cél az áthelyezés lett volna, de probléma adódott.

A mikóújfalusi állatorvos ugyanakkor nehezményezte, hogy a helyszínen kíváncsiskodók, kommentálók mennyire megnehezítik mindenféle beavatkozás lebonyolítását, illetve hogy a média híradásainak nyomán a hatóságok is zaklatják őket, a törvényesség betartását firtatva, holott erre ők mindig kínosan ügyelnek. Megnyugodhatnak tehát az állatvédők, a gyámoltalan, segítségre szoruló medveutód nem pusztult el egyedül az erdőben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés