
Sokszor felelőtlenség, tudatlanság, rossz szándék hátráltatják a rendszer jó működését
Fotó: Veres Nándor
A tavaly év elején bevezetett újszerű segélyhívási lehetőség előnye még kevesekben tudatosult. Sőt, van, hogy egyesek a maguk szórakoztatására jelentenek „gyermekbántalmazásos” eseteket.
2023. szeptember 23., 16:012023. szeptember 23., 16:01
Szász Melinda Katalin, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Hivatal megbízott vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy
Állítólag még a TikTok közösségi platformon is terjed egy kihívás, amely visszaélésre buzdít a 119-es hívószámmal. Ha nem is kifejezetten rossz szándékkal, de mások is rosszul használják a hívószámot:
Olyan is előfordul, hogy a tárcsázók nem tudják jól felmérni a helyzet súlyosságát. Mindkét esetben kellemetlen, ha fölöslegesen riasztják a helyszínre a szakembereket, hiszen egy bizottság kell megállapítsa a valós tényállást és meghozza a szükséges intézkedéseket:
Mivel a hatóságok egy telefonhívás alapján nem mindig tudják felmérni a helyzet valódi súlyosságát és nem kockáztathatják, hogy mulasztás miatt történik nagyobb baj, muszáj menniük, sokszor éjszaka, úttalan utakon, félreeső tanyákra, esztenákra is.
A protokoll szerint azonban ha valaki úgy érezné, hogy az élete is veszélyben van, a 112-őt kell hívnia.
Idén a 119-es számon 217 hívást jegyeztek Kovászna megyében: 31 esetben tudott a gyermekvédelem információval segíteni, vagy nyilvántartásba vették az esetet.
– tájékoztatott Szász Katalin Melinda. A kormány tavaly januárban üzemelte be a 119-es ingyenes segélyhívószámot, amelyen a gyermekbántalmazást, elhanyagolást, kizsákmányolást, a gyermekekkel való visszaéléseket lehet jelenteni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!