
Kelemen Tibor
Fotó: Bíró Blanka
Botrányba torkollt a sepsiszentgyörgyi általános állásbörze: megrohamozták azok a szociális segélyből élők, akik nem munkát, hanem csak igazolást, vagyis „pecsételni” szerettek volna.
2017. április 08., 12:012017. április 08., 12:01
2017. április 08., 12:032017. április 08., 12:03
Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója elmondta, 657 céget kerestek meg, ezek közül 43 jelent meg a pénteki börzén, és összesen 564 állást kínáltak.
Ennél kevesebb, mindössze 528 munkanélküli jelent meg, és mint kiderült, közülük
ezáltal megtartva a szociális segélyt.
Az állástalanok megrohamozták a Vadász utcai Kisstadiont, a börze helyszínét, és nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy valóban lenne számukra munka. Kelemen Tibor elmondta, egy nadrággyár a festőműhelyébe egy házaspárt is alkalmazott volna, hogy két jövedelemmel pótolhassák az elveszett állami segélyt, de az ajánlatot nem fogadták el.
– mondta Kelemen Tibor.
Az igazgató ugyanakkor rámutatott, a cégek nem találtak szakképzett munkaerőt, még olyan ágazatokban sem, amilyen téren Sepsiszentgyörgyön van szakképzés, például a faiparban. A brassói közszállítási vállalat sofőröket keresett, ám hiába.
A börzén mindössze hét személyt alkalmaztak, és 182 állástalant hívtak be interjúra.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!