
Orsika és barátja, aki tíz körig nem adta fel
Fotó: Bodor Tünde
Nem kerek, de felejthetetlen 62. születésnapot ünnepelt a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola. Reggel 8-tól déli 1 óráig adománygyűjtő futással próbáltak segíteni a féloldali paralízissel hadat viselő másodikos Orsikának. Az akció eredményes volt, hiszen nem mindennap adatik meg az a felemelő érzés a diákoknak és tanároknak, hogy egy nagy közösségben, egy nagy jótéteményben cselekvőn összefoghatnak.
2024. június 07., 19:452024. június 07., 19:45
Az iskola 62. születésnapját pénteken az iskolában is sokféle programmal ünnepelték : volt bickli-, roller- és görkorcsolyaverseny, street dance, lehetett az aszfaltra rajzolni, élő csocsót játszani, ugyanakkor vendégül látták a Tekergők együttest is.
Mindemellett diákok és pedagógusok egyaránt kötelességüknek érezték, hogy tettel – jelen esetben futással – válaszoljanak arra a felhívásra, amelyet minden Váradishoz intéztek a szervezők:
Valaki mindig futott Orsikáért
Fotó: Bodor Tünde
Kászoni Orsika – aki jövő héten lesz tízéves – negyedfokú agyvérzéssel és vízfejűséggel jött világra, ez
Mint édesanyjától megtudtuk, lábfejét kétszer műtötték, egyszer Csehországban és egyszer Kisinyovban, mert izmai merevsége miatt jobb lábával lábujjhegyen járt. Egy újabb hasonló műtétre még az idei nyáron is sor kerül. Születése óta minden nap gyógytornázik – mondja anyukája – aki egyedülálló szülő, a kislánynak nagymamája a személyi gondozója.
Egy kis kárpótlás az élettől: ma egy nagy szeretetcunami áradt a kislányra. És biztos ez is gyógyított.
Fotó: Bodor Tünde
Orsika egyébként osztálytársaival maga is kijött iskola után a stadionba. Csacsogott, ragyogott, anyukája szerint nagyon szeret iskolába járni.
A nagy futás célja 62 km megtétele volt, ehhez képest reggeltől az akció végéig 198 kilométert szaladtak a gyerekek és a tanítók, tanárok a rekkenő hőségben, amihez Józsa Tihamér reggeli motivációs előadása is hozzájárulhatott. A pályán mindig volt mozgás, a folyamatosságot fenn kellett tartani:
Ennyien vettek részt a nagy futásban.
Fotó: Bodor Tünde
A végén pedig mindenki, aki ott volt, az igazgatóval együtt szaladt egy kört, Orsika pedig anyukájával és Beke Csilla iskolapszichológussal követte őket.
A nagy futás eredményeként 12 237 lej adomány gyűlt össze. Ez nemcsak az adománygyűjtő doboz tartalma, melybe sok diák a zsebpénzéből tett – tudtuk meg Pénzes Szabolcs vallástanártól – hanem az Orsika kezelési költségeinek előteremtése céljából létrehozott egyesület számlájára is érkeztek adományok, a kollégák pedig szponzorokat is megkerestek a jó ügy érdekében.
Szé summa gyűlt össze az akció végére
Fotó: Bodor Tünde
– mondta Szilágyi Andrea iskolai tanácsadó, a nagy futás egyik főszervezője.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!