
A terelőút kivezetheti a városból az áthaladó teherforgalmat, ezzel csökkentve a lég- és zajszennyezés mértékét
Fotó: Beliczay László
Az építtető Országos Útügyi Vállalat (CNAIR) januárban megkezdheti a sepsiszentgyörgyi elkerülő út nyomvonalán a kisajátításokat – tájékoztatott Antal Árpád polgármester. Az optimista forgatókönyv szerint az utat 2022-ben adják át a forgalomnak.
2020. január 08., 17:252020. január 08., 17:25
A tervezésre két évvel ezelőtt kötötték meg a szerződést, azután jó ütemben haladtak, hiszen az útszakasz bekerült az országos mestertervbe, a finanszírozására Regionális Operatív Program nagyberuházásokra vonatkozó kiírásából hívják le a pénzt, a kisajátításokat pedig kormánypénzből fizetik.
A valamivel több mint 11 kilométeres útra 74 millió eurót szánnak. A sepsiszentgyörgyi városvezetés azért bízik benne, hogy az út 2022-re elkészül, mert az EU-s finanszírozásról szóló pályázatot legkésőbb a hétéves költségvetési ciklus után két évvel, vagyis 2022 végéig le kell zárni, az építtető tehát be kell tartsa a határidőket.
Az elkerülő út Brassó irányából a 12-es számú országútból ágazik le, kikerülve Szotyor és Kilyén falvakat, valamint Sepsiszentgyörgy városát, majd Csíkszereda irányába, a Sepsi Aréna után visszacsatlakozik az országútba. Amikor elkészül, kivezethetik a városból az áthaladó teherforgalmat, ezzel csökkentve a lég- és zajszennyezés mértékét.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!