Hirdetés
Hirdetés

Semjén Tusványoson: a keresztény hagyomány védelmével a természet rendjét is védjük

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

„Amíg ember lesz, addig a vallásra való nyitottság mindig meglesz” – mondta el Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki az erdélyi egyházak elöljáróival, valamint egy külföldi filozófussal együtt a kereszténység és Nyugat és Kelet egymáshoz való viszonyulásáról értekezett Tusványoson péntek délelőtt.

László Ildikó

2022. július 22., 19:572022. július 22., 19:57

2022. július 22., 19:582022. július 22., 19:58

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese szerint a nyugati világ és Európa viszonyában

a nyugati mainstream ideológiák okoznak konfliktust, hiszen mint mondta, a szép új világ ideológiája a vallást eltüntetni.

Megjegyezte: ez nem következhet be, hiszen az ember antropológiailag olyan lény, aki „nyitott a lét határtalan horizontjára”, következésképpen kijelentette, hogy

Idézet
amíg ember lesz, addig a vallásra való nyitottság mindig meglesz, mert az Istenről való gondolkodás mindig létezni fog.
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A családok relativizálása kapcsán a miniszterelnök-helyettes azt is kifejtette, hogy

a nemváltás lehetetlen, hiszen a kromoszómaszámok alapján már a fogantatáskor eldől, hogy valaki férfi vagy nő.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Noha léteznek különböző eljárások – plasztikai műtétek, hormoninjekciók –, „a természet szerint a férfi férfi, a nő nő, ezen az elven pedig a családban a férfi apa, a nő anya” – mondta Semjén.

Idézet
A mainstream azon törekvése, hogy relativizálja a családot nem pusztán a kereszténységgel áll szemben, a bibliai hagyománnyal, a kinyilatkoztatással, hanem a természet rendjével. Ezért amikor mi a kinyilatkoztatást védjük, és a keresztény hagyományt védjük, akkor a természet joga alapján védjük a természet rendjét is.

– fogalmazott Semjén.

Gondolatmenetét zárva az miniszterelnök-helyettes a kereszténységhez visszacsatolva megjegyezte, „amikor a magát progresszívnek mondó oldal azt mondta, hogy a vallásnak vissza kell szorulnia a magánéletbe, vagy el kell tűnnie, hogy a nemzetállamoknak és a nemzeteknek el kell tűnni, és

Idézet
helyettük egy nemzet fölötti szuprahatalomnak kell irányítani Európát és a világot, és a családot relativizálni kell, az számunkra nem progresszió, hanem szimpla deviancia.

„Miután a természetfeletti a természetesre épül, ezért valójában nem csak a természetfelettit védjük, hanem a kereszténység védi a normalitást, a kereszténység védi a természet rendjét, és ez a küzdelem erről szól” – zárta beszédét Semjén.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A panelbeszélgetésen résztvevő Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy fogalmazott, hogy az unitáriusok a szabadelvűség szószólói voltak, a vallásszabadság kihirdetésekor 1568-ban, ami nagyon fontos volt mindaddig, amíg valóban az istenkeresés szabadságáról szólt,

Idézet
abban a pillanatban viszont, amikor azt látjuk hogy a szabadság egyfajta álarca ennek a fajta diktatúrának, ami megvezetni, kihasználni látszik az embert, az istenét, a lelkét, az értékeit, a nemi identitását és mindenét látszik elrabolni, akkor már a szabadság kérdése nagyon összetetten fogalmazódik meg

– mondta az egyházi elöljáró.

Meglátása szerint az LMBTQ-mozgalom napjainkban nagyobb határvonal nyugat és kelet között, mint a kommunizmus vasfüggönye.

Idézet
A vallás nem társadalmi aktivizmus elsősorban, vallás az univerzum felé nyitottság, és az emberi méltóság kibontakoztatása

– jelentette ki Kovács István.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke felszólalásában elmondta, hogy élénk kapcsolatot ápolnak a nyugati protestáns közösségekkel, azonban tapasztalatai szerint nehézségekbe ütköznek, mert nyugaton „elkezdenek mindent relativizálni.”

Már nem arra a kérdésre keresik a választ, hogy mit mond a Szentírás, hanem hogy mit mond a lélek.

Szerinte a Szentírás az a zsinórmérték, amely szerint élni lehet. Véleménye szerint a megoldás a tolerancia és a testvéri szeretet.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az előtte felszólalókhoz csatlakozott Kerekes László is, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség segédpüspöke is, aki mint mondta, a szekularizált ember a jövőt helyezi előtérbe, mintha maga kézbe tudná venni saját sorsát.

Idézet
Ebben szekularizált világban, vagy jövőben mintha az ember száműzné az Istent, Isten nélkül szeretne élni, azonban azt látjuk a nyugati társadalmakban is, hogy az ember valójában nem akarja teljesen száműzni, hanem próbálja privatizálni, próbálja megőrizni saját magának, mintha magánügy lenne. Nem meri fölvállalni, vagy nem akarja fölvállalni, mintha a vallás az mindenkinek a saját ügye lenne

– osztotta meg álláspontját a segédpüspök. Megoldásképpen felvetette, hogy

ebben a világban újra és újra hirdetniük kell a keresztényeknek a Szentíráson alapuló értékrendet, amelyet követnek.

David Loyd Dusenbury filozófus, a nagy-britanniai Danube Institute ösztöndíjas kutatója Szent Pál apostol, a Korintusiakhoz írt levelét idézve elmondta:

ahogy Krisztusra emlékezünk, úgy nem szabad elfeledni magunkat sem, az öntudat, az emlékezés lehet a záloga annak, hogy ne adjuk fel magunkat.

Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő, a panel moderátora kitért a háború és béke aktualitására is, melyről a meghívottak a kereszténység perspektívájából fogalmazták meg álláspontjaikat, a vallási képviselők a ne ölj és mások tulajdonát ne kívánd parancsolatok jelenlegi helyzetre vonatkozó aktualitását emelték ki, valamint az igazság szeretetben rejlő erejét.

Hirdetés

Semjén Zsolt elmondása szerint a magyar álláspont Ferenc pápa nézőpontjával egyezik.

Idézet
Az idő bebizonyította, hogy a magyar álláspont a józan ész alapján az ukrán-orosz háború tekintetében teljesen egybeesik Ferenc pápa álláspontjával, amely azt mondja, a fegyverek dömpingje nem jelent megoldást, aki azt mondja, hogy az emberi jogoknak is, köztük a kisebbségi jogoknak is érvényesülniük kell, a biztonságra mindenkinek joga van, és a legfontosabb az, hogy minél előbb béke legyen

– zárta gondolatait a miniszterelnök-helyettes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
2026. november 05., csütörtök

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró

Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró
2026. november 05., csütörtök

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter

Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter
2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
Hirdetés