
Fotó: Facebook/Kovászna Megye Tanácsa
„Ha négy év alatt nem is, de nyolc év leforgása alatt nincs olyan megyei besorolású út Kovászna megyében, amelyre ne kerülne aszfalt. Az, hogy most nagyobb munkálatok zajlottak Erdővidéken, annak tudható be, hogy az a térség nagyon el volt hanyagolva, rengeteg pótolnivaló volt” – fogalmazott Kovács Ödön háromszéki megyemenedzser.
2023. május 23., 19:322023. május 23., 19:32
2023. május 23., 19:392023. május 23., 19:39
Jelenleg két, a Regionális Operatív Program (POR) keretében nyert támogatásból zajló útfelújítás is befejezés előtt áll Háromszéken. Az egyik a 33 kilométeres, Málnásfürdőn áthaladó, Mikóújfalutól az ágostonfalvi hídig (Brassó megye határáig) tartó, 122-es számú megyei út felújítása,
A másik, szintén nagyobb beruházás a 131-es megyei út felújítása; ez az út Baróttól Olaszteleken át Vargyasig tart, ez egy több mint 15 kilométeres útszakasz, és a munkálat értékének „kiindulópontja” 7 millió euró.
„Előkészítési, tervezési fázisban van a 114-es számú megyei út felújítása is. Ez ugyancsak a Regionális Operatív Program által támogatott, de már az új fejlesztési időszakban. Itt kész van a hatástanulmány és a műszaki terv licitje is lezajlott, hamarosan közlik a nyertest, és hozzálátnak a műszaki terv elkészítéséhez.
– részletezte a háromszéki megyemenedzser.
Kovács Ödön megyemenedzser úgy véli, Erdővidék útjainak rendbetétele régi adóssága volt a megyének
Fotó: Facebook/Kovászna Megye Tanácsa
Ezen az útszakaszon számos okosítást terveznek, a mérleg és a megvilágított átjárók mellett különféle szenzorokat is beépítenek, például olyanokat is, amelyek jelzik a hóréteg vastagságát, illetve a jegesedésre is figyelmeztetnek.
További három rövidebb útszakasz az Anghel Saligny országos infrastruktúra-fejlesztési program részeként fog megújulni Háromszéken, a szerződéseket már aláírták.
megújul Angyalos és a vasúti átjáró közötti, nagyon rossz állapotban levő egy kilométeres szakasz is.
feljavítják a Sepsikőröspatak központjából induló, az úgynevezett virágosházig tartó utat is, ami azt jelenti, hogy a település teljes belterületét modernizálják, új járdákkal, átereszekkel.
újjáépítik a Sepsibükszádtól az állomás felé tartó utat is, itt a beruházás értékét növeli, hogy az Olton egy hidat is kell építeni.
ugyancsak a Saligny program keretében terveznek benyújtani két pályázatot, az egyik a Barátostól Zaboláig tartó, 121G jelzésű megyei út felújítására vonatkozik, a másik pedig Hidvégtől a véczeri emlékműig tartó megyei út, mindkettő esetében kisebb megszakításokkal tervezik az útjavítást, ugyanis vannak olyan érintett települések, ahol még nincs közművesítés, így azokat a szakaszokat nem lehet belefoglalni a pályázatba.
„Természetesen, ahol vannak azonnal orvosolandó hibák, azokat javítjuk, például Miklósváron a temetőnél, ahol leszakadt 150 méteren az út, vagy a véczeri emlékmű, amelynek környékét önerőből teljesen újraaszfaltoztuk” – hangsúlyozta Kovács.
A Besenyőt Maksával összekötő utat és a hidat tavaly fejezték be
Fotó: Facebook/Kovászna Megye Tanácsa
További tervek
A későbbi tervek kapcsán a megyemenedzser elmondta, Kézdiszéken a 114-es megyei út rendbetétele után karbantartásként
Kovászna környékén a 121D jelzésű, 9,6 kilométer hosszú úton, Borosnyótól Zágonig terveznek új aszfaltot önteni az Országos Befektetési Alap (CNI) finanszírozásával.
Fotó: Facebook/Kovászna Megye Tanácsa
A megyei úthálózat több mint egyharmada Kézdiszéken, majdnem egyharmada Erdővidéken halad át, Sepsiszéken és Orbaiszéken sokkal kisebb a megyei utak aránya. Sepsiszentgyörgy környékén mondhatni egyetlen megyei útszakasz aszfaltozatlan, éspedig az Angyalos és a besenyői letérő között út, ennek pedig nyomós oka van.
„Az angyalosi bekötőutat javítják, ugyanakkor Sepsiszentgyörgy építi a terelőútját, ami azt jelentené, hogyha leaszfaltozzuk ezt a szakaszt, akkor a Felső-Háromszékre, Orbaiszékre tartó teherforgalom beterelődik Maksára. Az pedig élhetetlenné tenné a falut, tehát gyakorlatilag ezzel védjük az ott lakókat, egy évben többször is megszórjuk tört kővel az útszakaszt, és elsimítjuk” – adott erre is magyarázatot Kovács.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!