
Bálványosfürdő madártávlatból
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagy összegű korszerűsítésnek néznek elébe a Torjához tartozó Bálványosfürdőn. A polgármester szerint az üdülőtelepen medvebiztos szeméttárolókkal vágnak neki a nyárnak, valamint aszfaltréteggel borítják a hétvégi házakhoz vezető utat. A községközpont is jelentős beruházások előtt áll.
2024. április 12., 10:272024. április 12., 10:27
Nemcsak a felső-háromszékiek, hanem a távolabbról érkező vendégek közkedvelt pihenőhelye a Kézdivásárhelytől húsz kilométerre fekvő Bálványosfürdő. A településen számos hétvégi ház és vendéglátóegység fogadja az érkezőket, a házak zöméhez vezető út állapota azonban egyre csak romlik. Az országos Anghel Saligny infrastruktúra-fejlesztési kormányprogramban nyert támogatással idén azonban nekilátnak az aszfaltozásnak Bálványoson, a torjai négyes utcában és annak hídján is.
A projektet jelző táblát látva több nyaralótulajdonosban is kérdések merültek fel a korszerűsítést illetően.
Daragus Attila polgármester szerint viszont ez a kérdés relatív. Mint mondta, a munkálatokat a szabványoknak megfelelően végzik, a táj milyensége ugyanakkor a házak ápoltságától, az udvarok rendezettségétől is függ.
Kívül-belül találni szemetet a mostani tárolónál
Fotó: Tuchiluș Alex
A községvezető szempontjában fontosabb, hogy az út könnyen járható legyen, és hogy
Úgy véli, sokan vártak már az aszfaltozásra, amelyre négymillió lejt sikerült lehívni a fejlesztési minisztériumtól.
A kérdésre, hogy az elmúlt időszakban Bálványoson okoztak-e komolyabb károkat a medvék, a polgármester nemleges választ adott. Ugyan volt időszak – ezelőtt két-három évvel – amikor szeméttárolókat, nyaralókat, autókat rongáltak a vadak, de mostanság kevésbé látni, inkább a falut közelítik meg, a gazdaságokhoz járnak be.
Egykor még ajtó zárta az Ibolya-forrás melletti építményt
Fotó: Tuchiluș Alex
Bálványoson a nagyvadak általában a hulladéktárolók környékén jelennek meg, itt keresve élelmet, de
A településen és a hozzá vezető út menti borvízforrásnál összesen három tároló van, mostanra mindegyiküket megrongálták a medvék.
Nem sokáig állnak már üresen a medvebiztos tárolók
Fotó: Tuchiluș Alex
Daragus Attila a széttört, ezzel együtt funkciójukat vesztett tárolókkal kapcsolatban elmondta, hogy a szükséges anyagokat megrendelték, rövidesen nekilátnak a magasításnak, betonnal való megerősítésnek. Ugyanakkor
Az építményeket a Vinca Minor Egyesület hozta létre a községháza segítségével 2021-ben, de az idei évig kihasználatlanok voltak. A polgármester ehhez hozzáfűzte: a már meglévő konténerek újítása nem végleges megoldás, nyáron a villanykerítéssel körbevett tárolókba helyezik át a kukákat, hogy biztosan ne férjenek hozzá a vadak.
Az idei évi terveket illetően Daragus Attila a községben történő fejlesztésekről is beszámolt. Az Anghel-Saligny-kormányprogramban megnyert pályázatok egyike a bálványosi, a másik azonban a torjai utak felújítására vonatkozik.
A Volál falurészen is aszfalt váltja a port
Fotó: Tuchiluș Alex
Mint mondta, a pályázattal ugyan nem sikerül mindent lefedni, de
például a Volál falurészen, amely így összekötődik a korábban korszerűsített Karatna résszel. Ugyanakkor Felsőtorja egy útszakaszán, valamint Csikafalva és Csorbaszeg falurészen is aszfalt lesz. Összesen hét kilométeren zajlik majd a munka, a pályázattal erre kilencmillió lejt nyertek.
Nagyobb horderejű munkálat lesz a község egész területét lefedő gázhálózat-bővítés, amelyet összehangolnak az utak javításával is. Jelenleg az építkezési engedélyeket rendezik, idén ennek a projektnek is hozzáfognak.
Tovább szépítik a községházát és kultúrotthont befogadó épületet
Fotó: Tuchiluș Alex
Kiemelte, hogy a rácsatlakoztatás is része a 12 millió lej értékű pályázatnak, így
erre. Közbeszerzés alatt áll továbbá a polgármesteri hivatal és kultúrotthon közös épületének felújítási projektje. Többször is javították, szépítették már, most azonban szigetelésre, teljes körű újításra készülnek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!