Raliverseny miatt útlezárások lesznek Kommandó környékén

A versenyen 23 csapat áll rajthoz •  Fotó: Romania Historic Rally/Facebook

A versenyen 23 csapat áll rajthoz

Fotó: Romania Historic Rally/Facebook

Több mint húsz romániai és külföldi csapat vesz részt a Romania Historic Winter Rally autóverseny nyolcadik kiadásán, amelyet a hétvégén rendeznek Kovászna és Kommandó környékén. A megmérettetés ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Farkas Áron

2024. január 19., 12:282024. január 19., 12:28

A két települést összekötő 14-es számú községi út szombaton 8–13 óra között, vasárnap pedig 8–11 óra között lesz lezárva a közúti forgalom előtt. Szombaton 10:00 és 10:10 között Kommandó irányába, 10:10 és 10:20 között Kovászna felé lesz lehetőség rövid ideig közlekedni – tájékoztat Kovászna város önkormányzata.

A Román Autósport Szövetség égisze alatt megszervezett versenyen 23 csapat áll rajthoz Romániából, Franciaországból, Csehországból, Belgiumból és Németországból. A legkésőbb 1996-ban gyártott autók számára kiírt verseny több eseményt foglal magába, és jéggel, illetve hóval borított utakon zajlik.

A résztvevők listája és további részletek a Román Autósport Szövetség honlapján olvashatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 01., vasárnap

„Életemben ilyet nem láttam”; „Borzasztó volt”; „Kemény, hallod-e” – így írnak olvasóink a tengerparti ítéletidőről

Rövid idő alatt több hozzászólás is megjelent a román tengerparti ítéletidőről szóló hírképünk alatt, olvasóink arról írtak, milyennek látták a vihart, hogyan sikerült hazajutniuk, és természetesen egymás felől érdeklődtek.

„Életemben ilyet nem láttam”; „Borzasztó volt”; „Kemény, hallod-e” – így írnak olvasóink a tengerparti ítéletidőről
2024. szeptember 01., vasárnap

Ilyen volt a Rádió GaGa Duma Dubája a Sepsi Tabakón

A csillagászati nyár utolsó nagy székelyföldi fesztiválján, a sepsiszentgyörgyi Tabakón is jelen volt a Rádió GaGa csapata a már jól ismert guruló stúdiójával, a Duma Dubával.

Ilyen volt a Rádió GaGa Duma Dubája a Sepsi Tabakón
2024. szeptember 01., vasárnap

A szeptemberi zivatar is lehet halálos

Egy általánosan ismert gyermekmondóka szerint a három ember végű hónap közül a „szeptember szép ember, november csúf ember, december rossz ember.”

A szeptemberi zivatar is lehet halálos
A szeptemberi zivatar is lehet halálos
2024. szeptember 01., vasárnap

A szeptemberi zivatar is lehet halálos

2024. szeptember 01., vasárnap

Egymást érték az ütközések, borulások Csíkszentkirályon

Nyakrándító becsapódások, gépet, pilótát megdolgozó pálya, adrenalinbombával járó tetőn landolás, remekül szórakozó közönség – videón mutatjuk az augusztus utolsó napján szervezett 2024-es csíkszentkirályi roncsderbit.

Egymást érték az ütközések, borulások Csíkszentkirályon
2024. augusztus 31., szombat

Ahol ütközni kötelező, a borulásért pedig pluszpont jár

Jókora ütközések, a roncsok rommá törése, hatalmas borulások – Csíkszék leglátványosabb autós közönségszórakoztató rendezvénye, a csíkszentkirályi roncsderbi ötödik kiadásán mindenből jutott bőven szombaton. Idén új bajnokot avattak.

Ahol ütközni kötelező, a borulásért pedig pluszpont jár
2024. augusztus 31., szombat

Székelyföldiek is elkapták a tengeri ítéletidőt

Nem kerülte el a beharangozott viharos időjárás a Fekete-tenger romániai partszakaszát, számos helyre riasztották a Konstanca megyei tűzoltókat menteni, valamint az ítéletidő utáni károk elhárítására. Székelyföldiek is posztoltak a tengeri körülményekről.

Székelyföldiek is elkapták a tengeri ítéletidőt
2024. augusztus 31., szombat

A baksaégetéstől az ünneplésig

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Farkaslaki Szenes Napok fesztivállá nőtte ki magát: az egykor egy zöldággal díszített kis sátorral és kisméretű színpaddal életre hívott esemény mára rendszeresen húszezer körüli látogatót vonz.

A baksaégetéstől az ünneplésig
A baksaégetéstől az ünneplésig
2024. augusztus 31., szombat

A baksaégetéstől az ünneplésig

2024. augusztus 31., szombat

Megtartó közösségben forgatagozik a marosvásárhelyi magyarság

Olyan hely a Vásárhelyi Forgatag, ahol már tizenegyedik alkalommal találkozik a város magyarsága, és ahol érzi: tartozik valahová.

Megtartó közösségben forgatagozik a marosvásárhelyi magyarság
2024. augusztus 31., szombat

ByeAlex látványos fellépése után ma este világsztár lemezlovassal búcsúzik a Tabakó

Szabadság, tánc, zene – így foglalják össze a fesztiválozók egy szóban, mit is jelent számukra a Sepsi Tabakó. Az esemény harmadik estéjéhez közeledve a fiatalok egy utolsó, pörgős estére készülődnek, hiszen a fesztivál ma éri el a csúcspontját.

ByeAlex látványos fellépése után ma este világsztár lemezlovassal búcsúzik a Tabakó
2024. augusztus 31., szombat

Így élik meg a nyár utolsó buliját a Tabakó fesztivál arcai

Idén új köntösben fogadta a több ezres tömeget a Sepsi Tabakó: a dohánygyár helyett a Sepsi Aréna melletti területet alakították fesztiválhelyszínné.

Így élik meg a nyár utolsó buliját a Tabakó fesztivál arcai
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!