
Negyedik éve vita van Sepsiszentgyörgyön a Pro Urbe-díjak odaítélése miatt, mert a románok képviselői szerint esélyük sincs, hogy az ő jelöltjük megkapja az elismerést.
2017. április 01., 11:412017. április 01., 11:41
2017. április 01., 11:432017. április 01., 11:43
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtöki rendes ülésén ezúttal is Rodica Pârvan szociáldemokrata városi képviselő vetette fel, hogy vagy adjanak két díjat – egyet a magyarok, a másikat a románok jelöltjének –, vagy figyelembe véve a város etnikai összetételét, három év után, amikor magyar személyiségeket tüntettek ki, idén a 25 százalékos románság képviselője legyen a díjazott.
A testület elnapolta a Pro Urbe-díjakról szóló döntést, mert a négy magyar személyiség jelölési iratcsomóját még nem fordították le románra.
Rodica Pârvan javaslatáról, hogy egy helyett két díjat adjanak, azért nem szavaztak, mert azt nem tanácshatározat-tervezet formában terjesztette elő.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata már húsz éve, 1997 óta díjazza azokat a személyiségeket, akik önzetlenül „taps nélkül” tesznek a városért, a közösségért. 2014-ig négy- három magyar és egy román- személy kaphatta meg a díjat, aztán ezen változtattak, és idén negyedik éve már csak egy a közösségért tevékenykedő sepsiszentgyörgyi polgár lehet Pro Urbe-díjas.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!