
Fotó: Kocsis B. János/Facebook/Nemzetközi Fogathajtó Verseny
Elsődleges célunk, hogy tömegesítsük a lovassportot, Erdélyben, Székelyföldön minél több gyerek kezdjen el lóval foglalkozni, lovagolni tanulni, a későbbiekben pedig erre építkezve lehet a versenysportot továbbfejleszteni – fejtette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki vasárnap részt vett a háromszéki Oltszemen megszervezett Nemzetközi Fogathajtó Versenyen. Az államtitkár Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője társaságában érkezett a Romániában egyedülálló háromcsillagos fogathajtópályára.
2022. június 26., 17:032022. június 26., 17:03
Oltszemen a házigazdák – Fodor István, Bodok község polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – idézték fel, hogy a magyar kormány az év elején indította el az Erdély-szintű lovastámogató programot, és annak második szakaszában, az oltszemi pálya, illetve a Mikó-kastély továbbfejlesztésében is bíznak.
Fotó: Kocsis B. János/Facebook/Nemzetközi Fogathajtó Verseny
Tamás Sándor kifejtette, a hétvégén zajló nemzetközi versenyen tizennyolc fogat mutatkozik be, kettő Magyarországról, egy Görögországból érkezett.
– mondta Potápi Árpád János államtitkár, aki három alkalommal volt már Oltszemen, de vasárnap első ízben versenyen. Kifejtette, céljuk a lovassport megerősítése, meggyőződése, hogy ezt alulról kell kezdeni, akkor is, ha ez az út hosszadalmas és időigényes, mert ha tömegesítik a lovassportot, arra építkezve lehet a versenysportot fejleszteni, és
Felidézte, ezért indították el idén két szakaszban a programot, Hargita megyében, majd Kovászna megyében, kiterjesztve egész Erdélyre.
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Kérdésünkre kifejtette, nekünk magyaroknak leginkább az az érdekünk, hogy azt a lovaskultúrát, ami jellemző volt ránk, visszatanuljuk.
Vannak jó fogathajtóink, távlovasaink, de ha nem tömegesítjük a sportot, feltűnik egy-egy csillag, aztán lehet, újra éveket kell várni, amíg megint kimagasló versenyzőink lesznek” – mondta az államtitkár. Hozzátette, Székelyföldön erre megvannak a feltételek.
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Soha nem látott győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a magyarországi országgyűlési választásokon, miközben ez a negyedik kétharmados győzelem, 308 083 szavazat érkezett Magyarország határain túlról, az egész világból, a legtöbb a Csíkszeredai Főkonzulátus vonzáskörzetéből – fejtette ki újságírói kérdésre Potápi Árpád János. A kétfordulós rendszerben is megvolt a kétharmados győzelem, és most is. Nem valós, amikor azt mondják, hogy a határon túliak szavazatával győzedelmeskedünk, másrészt viszont 2014 óta mindenki kampányolhat az anyaország határain túli magyarok körében, de
összegezte az államtitkár.
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
„A nagymérvű felhatalmazás hatalmas felelősséget jelent számunkra, látni kell, hogy a kihívások nagyobbak, mint bármikor máskor.
Mi tartjuk a 480 forintos benzin-, illetve gázolajárat, ami mintegy 60 százaléka a romániai áraknak, közben odafigyelünk arra is, hogy ne állítsuk meg a gazdaság fejlődését” – részletezte Potápi Árpád János. Hangsúlyozta, az orosz–ukrán háború gazdasági válságot indíthat el, ennek az előjelei már mutatkoznak, ami arra utal, nem lesz a könnyű a következő években.
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
A nemzetpolitikának a megváltozott körülményekhez kell viszonyulnia, a nemzet egységét még inkább erősíteni kell, azért, hogy egymásba kapaszkodva tudjunk a kihívásokon túllendülni, húzta alá Potápi Árpád János. Hozzátette, az anyagi források egy-két évig nem lesznek olyan mértékűek, mint az elmúlt tizenkét évben, viszont sikerült olyan struktúrákat teremteni gazdasági és önkormányzati téren, amelyek egyre inkább meg tudnak állni saját lábon is.
Alkalmazkodni kell a megváltozott helyzethez,
részletezte a politikus. A magyar kormány elsődleges politikája Magyarország és a magyarok érdekképviselete, mi mindent ezen keresztül vizsgálunk, az uniós intézkedéseket is, fejtette ki Potápi Árpád János.
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
„Magyarország az Európai Unió, a NATO tagja, ez a kormányra kötelezettségeket ró, ám ezen belül, ahol van mozgásterünk, nem támogatunk olyan szankciókat, amelyek nekünk sokkal nagyobb kárt okoznak, mint annak, akire kivetik. Emiatt vannak feszültségek, ezek aztán elmúlnak, de minket nem Brüsszelben választottak meg, hanem Bács-Kiskun, Tolna és Kovászna megyékben, tehát nekünk elsősorban a magyar emberek érdekeit kell képviselnünk” – szögezte le az államtitkár.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!