
A község védelme érdekében dolgoznak
Fotó: Facebook/Zetelaki Polgárőrség
Idén második alkalommal tartanak polgárőrnapot a Zetelaki Ifjúsági Fórum részeként. A zetelaki polgárőrök immár két éve végzik önkéntes munkájukat a település közbiztonsága érdekében.
2017. szeptember 06., 10:172017. szeptember 06., 10:17
„A zetelaki polgárőrség éjszakai járőrözést végez a községben, a hatóságokkal együttműködve a közbiztonság növelése a céljuk. A civil csoport önkéntesen látja el teendőit” – mondta el lapunknak Gergely Isvtán, a polgárőrség vezetője.
A százhetven aktív tag kétfős csoportokban teljesít szolgálatot járőrautókkal vagy motorral. 0753-776655-ös telefonszámuk éjjel-nappal hívható. Megalakulásuk óta számos problémával keresték fel őket,
„Csak a jelenlétünkkel számos bűntettet megelőzünk, de az előforduló bűncselekmények elkövetőinek kézre kerítése is hatékonyabb a polgárőrök révén” – sorolta Gergely István. A civil szervezet fenntartását a helyi vállalkozók és a Zetelaki Közbirtokosság támogatja.
A hét végén tartandó polgárőrnappal szeretnék felhívni a figyelmet tevékenységük fontosságára, továbbá példát mutatni, és biztatni, bátorítani olyan településeket, ahol még kialakulóban van vagy nem működik hasonló jellegű kezdeményezés.
– magyarázta Gergely István. A fórumra meghívást kapott Zetelaka község vezetősége, az állami, illetve a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség, a szenátori és képviselő-testületek, a környékbeli polgármesterek, valamint Heves megye rendőrkapitánya és a magyarországi Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
Az eseményen a zetelaki polgárőrség támogatására is alkalom nyílik, az így befolyt összegből egy hőérzékelő kamera megvásárlását tervezik, amely a járőrök segítségére lenne, tette hozzá a civil szervezet vezetője.
További programok a ZIF szervezésében
Pénteken reggel szentmisével kezdődik a rendezvénysorozat, később zumbaelődás lesz, majd Baricz Gergő ad koncertet, este pedig retro diszkóban lehet kikapcsolódni. Szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik a fórum, majd a polgárőrök és a meghívottak bevonulnak a futballpályára, ahol számos érdekes esemény várja az érdeklődőket: a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség kutyás bemutatót tart, valamint vetélkedők, versenyek, majd az Ezüstfenyő néptánccsoport műsora szórakoztatja a részvevőket, végül pedig Friday Rehab-koncert zárja a napot. Vasárnap minifoci-bajnoksággal kezdődik a program, fellép a Szivárvány és a Vadrózsa tánccsoport, de sms-író versenyt is hirdetnek. A rendezvénysorozat Szőcs Renáta koncertjével zárul.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!