
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal/Facebook
A hirtelen lezúduló víz vasárnap délután elöntötte a magyarhermányi református templomot. Az A kategóriás műemlék épületben egyméteres víz állt, a helybeliek élőláncot alkotva, vödrökkel merték ki a vizet.
2021. június 21., 16:422021. június 21., 16:42
Moisza Arnold lelkipásztor lapunknak elmondta, a kárfelmérés kedden történik meg, akkor érkezik terepszemlére a műemlékvédelmi hivatal képviselője, a kárfelmérő bizottság. A templom padlóját teljesen tönkretette a víz, a padokat az ülésig ellepte, de azokat letakarítják, és rendbe tudják hozni, de a drapériák, szőnyegek károsodtak.
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal/Facebook
Rengeteg iszapot hordott be a víz, a falak is károsodtak. A fűtésrendszer meghibásodott, a villamos hálózatban is kár keletkezett – sorolta a károkat a lelkipásztor.
Moisza Arnold kiemelte a lélekemelő összefogást, elmondta, nem is kellett hívni a magyarhermányiakat, jöttek segíteni, volt aki úgy merte a templomból a vizet, hogy tudta, otthon az ő pincéjét is ellepte az ár.
– mondta a lelkész.
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal/Facebook
Hétfőn Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Ráduly István Kovászna megyei prefektus tartottak terepszemlét Magyarhermányban. „Arra kértem a község polgármesterét, hogy a kárfelmérő bizottság tagjaival együtt, háztartásokra leosztva, minél pontosabb kimutatást készítsenek, hogy – a lehetőségekhez képest – segíteni lehessen” – mondta a prefektus.
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal/Facebook
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!