
Fotó: Tega Rt.
Szép eredménnyel zárult Sepsiszentgyörgyön a legújabb üveggyűjtő-akció: június 26-27 között 687 személy összesen 48 660 kilogramm üveget adott le a Tega köztisztasági vállalat által felállított gyűjtőpontokon.
2020. június 29., 18:432020. június 29., 18:43
A szolgáltató évente két alkalommal tart üveggyűjtést Sepsiszentgyörgyön, a többi településen pedig ezeket az akciókat lomtalanítással összekötve szervezi meg.
Fotó: Tega Rt.
Máthé László a vállalat igazgatója úgy véli, a mostani eredmény annak tulajdonítható, hogy
Arra törekednek, hogy minél kevesebb üveg kerüljön a vegyes hulladékba, hiszen súlyos, sokat nyom, ugyanakkor jól újrahasznosítható, hiszen az Ilfov megyei Popești-Leordeni településen működő Green Glass dolgozza fel a begyűjtött használt üveget.
„A sörös akciónak pozitív a visszhangja, már most sokan érdeklődnek, mikor lesz a következő. Az ősz folyamán újra megszervezzük, a dátumról még nem döntöttünk” – közölte Máthé László. Hozzátette:
Fotó: Tega Rt.
A szelektív hulladékot egy zsákba gyűjtik a kertes házban lakók, abba kerül a papír, a műanyag, az üveg. Az igazgató kifejtette, az üveggyűjtés sikerén felbuzdulva fontolóra veszik, hogy a következő hónapokban bevezetik, hogy az üveget külön zsákba gyűjtsék.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!