
Szurkolók a vasárnapi mérkőzésen. A csapat biztatásáról kellene szólnia
Fotó: Pinti Attila
A vasárnapi Sepsi OSK–Kolozsvári U összecsapás előtt a vendégcsapat szurkolói bántalmazták a sepsiszentgyörgyi csapat egy (vagy több) szurkolóját. Ez egy internetes közösségi oldalon feltűnt, majd hamarosan eltüntetett videóban látható, amelynek híre Antal Árpád polgármester ingerküszöbét is elérte.
2024. február 26., 18:272024. február 26., 18:27
A videót csak néhányan látták, mivel röviddel azt követően, hogy az Instagramra posztolták, el is tűnt onnan, de annak tanúsága szerint az Oltmező utcában, a Kaufland áruház közelében egy kolozsvári autóból kiszálló személyek egy OSK-szurkolót bántalmaztak. A videóról Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is tudomást szerzett. Az eset apropóján elmondta,
általában ők a szervezetten érkező vendégszurkolókat is elkísérik. Mivel azonban az említett esetben az U drukkerei vélhetően külön személyautóval jöttek, a brassói csendőrségnek nincs tudomása róla – legalábbis parancsnokuk szerint
Ha az illető OSK-szurkoló hívta volna a 112-t, akkor hamar közbe tudtak volna lépni és azonosítani az elkövetőket, de mert ez nem történt meg, sem ők, sem a rendőrség nem tudott információval szolgálni ez ügyben.
A csendőrség vezetője azt tanácsolja a támadást elszenvedett személynek, utólagosan is tegyen rendőrségi feljelentést, a polgármester pedig a sajtón keresztül arra kéri, jelentkezzen a városházán. Ugyanilyen felhívással fordul azokhoz is, akik szemtanúi voltak az eseménynek, mert
Ígérete szerint az önkormányzat minden segítséget megad az érintetteknek.
Antal Árpád úgy véli, „elfogadhatatlan, hogy Sepsiszentgyörgyön ilyesmi történjen. Szeretettel várjuk a szurkolókat, de elvárjuk tőlük, hogy ha mi civilizáltan viselkedünk, amikor más városba megyünk, ők is viselkedjenek civilizáltan, amikor hozzánk jönnek.” A polgármester szerint az önbíráskodás nem megoldás, de az sem, ha elhallgatjuk a hasonló eseteket, mert akkor nem lesz nyomuk, és jövőbeni előfordulásuk is valószínűbb.

Kulcsfontosságú mérkőzést játszott a Sepsi OSK hazai pályán a Kolozsvári U ellen a labdarúgó Szuperliga 27. fordulójában. Hiába játszott veszélyesebben a háromszéki klub, gól nélküli döntetlen lett a vége és ezzel nagyon távol került a felsőháztól.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!