Hirdetés
Hirdetés

Önmagukkal is törődniük kell az ápolóknak

Szakmailag fejlődni még ünnepen is lehet, ez a Diakónia  felfogása •  Fotó: Bodor Tünde

Szakmailag fejlődni még ünnepen is lehet, ez a Diakónia felfogása

Fotó: Bodor Tünde

Telt házzal ünnepelte meg Sepsiszentgyörgyön a Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Szolgálata az Ápolók nemzetközi napját: a kis szakmai konferenciával egybekötött ünnepségen részt vettek az alapítvány által foglalkoztatott ápolók, pszichológusok, szociális munkások, adminisztratív munkatársak, valamint a különböző szervezetek és intézmények meghívott képviselői.

Bodor Tünde

2024. május 10., 20:452024. május 10., 20:45

Tóth Anna, az alapítvány vezetője bevezetőként ismertette a krími háborúban szolgálatot teljesítő Florence Nightingale ápolónő életrajzát. Az ő születésnapjához, május 12-hez kötődik az ápolók világnapja, ám mivel e dátum vasárnapra esik, az alapítvány a pénteki munkanapra időzítette az eseményt. A szakma úttőrőjének, az első ápolónőképző alapítójának, a multidiszciplináris, emberközpontú gyógyászat képviselőjének számtalan érdemét nehéz felsorolni, de az ő iránymutatása ma is aktuális:

Idézet
Az ápolónő legyen becsületes és megvesztegethetetlen, igazmondó és megbízható, gyorskezű, de nem kapkodó, szelíd, de nem lassú, nyájas, de nem fecsegő, tapintatos, de soha nem tétovázó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a betegek körül. Legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és ne önmagára.”

Tóth Anna viszont kiemelte, hogy a segítő szakmát gyakorlóknak szükségük van arra is, hogy önmagukra is gondoljanak, önmagukkal is foglalkozzanak. Ezért is szervezték meg az Ápolók napját, melyhez megpályázták és megnyerték a Kovászna megyei önkormányzat támogatását is.

Hirdetés
Tóth Anna örömmel üdvözölte a szép számmal megjelent munkatársakat és vendégeket •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Tóth Anna örömmel üdvözölte a szép számmal megjelent munkatársakat és vendégeket

Fotó: Bodor Tünde

A töltekezést szolgálva az ünnepi program egy szakmai előadást is magába foglalt, Roth Levente mentálhigiénés szakember, református lelkész az erőszakmentes kommunikáció témáját taglalta. Mint részletezte, az erőszakmentes kommunikáció alapelveinek kidolgozása Marshall B. Rosenberg nevéhez fűződik, olykor „zsiráfbeszédnek” is nevezik, mert a zsiráf erős, de szelíd, és a legnagyobb szíve van az állatvilágban. Nagyon időszerű témáról van szó, mely

erőteljesen szembemegy azokkal a klisékkel, melyek uralják mindennapi kommunikációnkat, és melyeken csak nagyfokú tudatossággal lehet úrrá lenni, bár a tanulás mindenképpen éveket vesz igénybe.

Haszna miatt azonban érdemes energiát belefektetni, hiszen megtanít magunkhoz és másokhoz kapcsolódni, érzéseinket, az azok mögött megbúvó szükségleteiket beazonosítani és pozitív módon megfogalmazott, konkrét és teljesíthető kérést intézni a másik felé. Ezt a kommunikációs módot a jelenlevőknek alkalmuk adódott a gyakorlatban is felismerni, azonosítani, ehhez feladatlapokat kaptak az előadótól.

Az erőszakmentes kommunikációról szóló előadás folyamán meg is dolgoztatta a jelenlevőket Roth Levente mentálhigiénés szakember •  Fotó: Bodor Tünde Galéria

Az erőszakmentes kommunikációról szóló előadás folyamán meg is dolgoztatta a jelenlevőket Roth Levente mentálhigiénés szakember

Fotó: Bodor Tünde

Az, hogy nagyon bevonódtak a gyakorlatba, jelzi, hogy mennyire helye van ennek a tanulásnak a mindennapokban. A rendezvényen számos kapcsolódó tevékenységgel rendelkező intézmény és szervezet képviseltette magát:

a kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és a hídvégi öregotthon, a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszálló és az őrkői közösségi ház, a Caritas, a Kovászna megyei Vöröskereszt, az Izabella Alapítvány.

Jelen voltak a megyei sürgősségi kórház és a az Országos Közegészségügyi Igazgatóság asszisztensei, valamint a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság vezetősége is.

Kis állófogadás után a jelenlevők megnézhették a nyitás előtt álló szeretetotthont is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés