
Az olvasás, mesélés meghitt zuga: olvasósarok a Tamási Áron Gimnázium előkészítő osztályában
Fotó: László Ildikó
Olvasósarkok kialakítására pályáztak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium elemi tagozatos tanítói a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Fuss Neki! programja keretében. Maguk is meglepődtek, milyen sokan támogatták a kezdeményezésüket, amelynek eredményeként minden elemi osztályban hangulatos és azonnali sikert hozó könyves kuckókat alakítottak ki.
2022. január 10., 18:342022. január 10., 18:34
Az ötletgazda László Mária tanítónő volt, akit a 2021, a Könyv Éve Székelyudvarhelyen program inspirált a gyűjtés elindításában. Elmondása szerint minden tanítónő lelkesen fogadta az ötletet, a szülők és kollégák, maguk a diákok is felkarolták azt. A célösszeg ötezer lej volt, ehhez képest – meglepetésükre – több mint 18 ezer lejt sikerült összegyűjteniük.
László Mária hozzátette, sokoldalúan használható közösségi tereket sikerült kialakítani, hiszen egyéni olvasásra is van itt lehetőség, gyakran csoportos tevékenységek is zajlanak itt, a tanórákat sok esetben pedig eleve úgy építik fel, hogy olvasmányfeldolgozás legyen bennük.
Fotó: László Ildikó
Székely Emőke tanítónő, projektfelelős elmondása szerint az életkori sajátosságoknak megfelelő olvasmányokat szereztek be,
Sok a kortárs szerző, de a klasszikusokról sem feledkeztek meg. Az olvasósarkok népszerűségét az is bizonyítja, hogy sok esetben maguk a gyerekek jönnek ötletekkel, sokan megosztják otthoni olvasmányélményeiket, javaslatokat is tesznek.
Fotó: László Ildikó
„Negyedik osztályosokat tanítok, ebben a korban, ugye, már zajosak, de az
– emlékezik vissza a tanítónő. Mivel a felsőbb tagozatosok közül is sokan támogatták a projektet, egy kisebb könyvanyagot sikerült összeállítani nekik a begyűlt adományokból. Az olvasósarkok fogadtatása a kezdeményezőket arra sarkallta, hogy tovább gondolják, terveik szerint idővel minden évfolyam osztályaiban szeretnének hasonló családias, ingergazdag és inspiratív közösségi kuckókat létrehozni, tette hozzá Székely Emőke.
Fotó: László Ildikó
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!