
Fotó: Kézdivásárhelyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség/Facebook
Ökumenikus imahetet tartanak február 9–12. között a kézdivásárhelyi evangélikus templomban, a Dózsa György utca 10. alatt.
2023. február 06., 09:582023. február 06., 09:58
A négynapos „imahét” programja a következő: 17 órától csütörtökön Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész, pénteken Bartos Károly komollói-szentivánlaborfalvi református lelkész, szombaton Tatár Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius segédlelkész, vasárnap 11 órától Olasz Béla kézdivásárhelyi római katolikus segédlelkész hirdeti Isten igéjét. Felekezeti hovatartozástól függetlenül szeretettel hívnak és várnak mindenkit.
Végh Nimród lelkész, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház kézdivásárhelyi egyházközségének vezetője arra kéri a Kovásznán és környékén élő evangélikus felekezetűeket, hogy jelentkezzenek a 0755-034 324-es telefonszámon. Felhívását azzal indokolta, hogy a népszámlálási adatok szerint Kovásznán és környékén több evangélikus él, mint ahányan nyilvántartásukban szerepel, amit nyilván frissíteni szeretnének, és annak is örülnének, ha a híveik száma szaporodna.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!