
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
Egy újabb akció keretében a napokban közterületen veszteglő autókat szállíttatott el a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség. Még jó állapotú járműveket is sorsukra hagynak egyesek, amelyeket kénytelen ócskavasként értékesíteni az önkormányzat.
2024. augusztus 30., 19:192024. augusztus 30., 19:19
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség csak a felszólítás után jóval szállíttatja el a közterületen parkoló autókat:
a felszólításon minden esetben jelzik, hogy a tulajdonos köteles a város közterületéről elvinni az autót,
illetve telefonszám is fel van tüntetve, ahol további információkat lehet kérni,
esetleg jelezni, hogy az autót rövidesen újra üzembe helyezik.
Idén még senki sem hívta fel a az említett számot – közölte a helyi rendőrség.
A korábban, azaz július végén elszállított járművek gazdái sem jelentkeztek, így azokat ócskavasként értékesíti majd a város. „Mi azt szeretnénk, hogyha az emberek maguk oldanák meg ezeket a kérdéseket, vagy azáltal, hogy az autók papírmunkáját elintézik, vagy azáltal, hogy magánterületre szállítják őket.
A legtöbb esetben bejelentésre szállunk ki, minden ilyen esetet kivizsgálunk, ami az ingyenesen hívható 0800-800 767-es TelVerde számra, vagy Whatsappon a 0739-886 992-es számra érkezik” – összegezte Hadnagy István, a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség igazgatója.
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
Az augusztusi akción négy autó szállítottak el olyan, parkolóhelyekben szűk helyekről, mint a Domb utca, Stadion utca, Egészségügy sétány, Jövő utca. Az akciót következő hónapban is folytatják.
Az állandósult parkolóhely-hiányban a négy felszabadított hely ugyan elenyésző nyereséget jelent, de az önkormányzat igyekszik minden lehetőséggel élni, hogy javítson a helyzeten.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!