
Egy virágcsokor és az utókorra maradó név a köszönet 100 ezer euróért
Fotó: Kovászna város önkormányzata
Kovászna város díszpolgára, a világot megjárt Gocz Elvira már eddig is támogatta szülővárosát kisebb-nagyobb adományokkal. Legutóbb, múlt héten 100 ezer euróval járult hozzá az új wellnessközpont építési munkálataihoz. Ennek fejében az ő nevét fogja viselni az új szabadidős létesítmény egyik terme.
2024. július 29., 20:092024. július 29., 20:09
A kovásznai születésű Gocz Elvira hatvan évig külföldön élt hivatásának, segítette az embereket,
Idős korára szülővárosában telepedett meg, és több alkalommal adakozott iskolák, egyházak, közintézmények javára. Több mint húsz évvel ezelőtt
Mint Gyerő József polgármester elmondta, a most 85 éves Gocz Elvira két hete jelezte szándékát, hogy
Így az idős hölgy a következő tanácsülésen előterjesztette szándékát, megindokolván, miért is látja értelmét ennek a nemes cselekedetnek. Nem elvárás volt részéről, csak egy kérdés: lehetséges-e, hogy egy terem az ő nevét viselje majd az új létesítményben? Ennek nem lévén akadálya, két nap múlva közjegyző előtt is írásba foglalták az adományozást, és
A kovásznai wellnessközpont látványterve
Fotó: Gyerő József/Facebook
Bár többször megbicsaklott, az Országos Befektetési Társaság (CNI) finanszírozásával épülő wellness-központ építése most jó ütemben halad. Az ukrajnai háború, az áremelések és sok más akadály késleltette a munkálatokat,
Jelenleg szerkezeti szempontból 75-80 százalékban készen áll az épület.
A tervek szerint ennek év végéig készen kell lennie.
Párhuzamosan folyik a szükséges infrastruktúra biztosítása az önkormányzat által: a földgázvezeték kiépítése és a villanyáram biztosítása. Még egy transzformátorházat is be kell szereznie a városnak, valamint egy víznyomásemelő-állomást és egy medencét is építenie kell az objektum alá, mert a vízvezetékrendszerből nem biztosítható a szükséges víznyomás.
– bizakodik Gyerő József polgármester,
A befektetés összköltsége 13 millió euróra rúg.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!