
Fotó: Pinti Attila
Harminchét koronavírus-fertőzöttet ápolnak a sepsiszentgyörgyi kórházban, hat esetben pedig fennáll a fertőzés gyanúja. A Covid-fertőző osztályon kezelt betegek hatvan százaléka súlyos állapotban van, oxigénpótlásra szorul. Három fertőzöttet és egy fertőzött-gyanús esetet látnak el az intenzív terápiás osztályon. A kórházban kezelt fertőzöttek közül öten vannak beoltva – tájékoztatnak az egészségügyi intézmény vezetői.
2022. január 26., 19:422022. január 26., 19:42
Rosu Mátyás orvosigazgató elmondta, hogy egy édesanyát és egyhónapos csecsemőjét diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, az állapotuk jó, megfigyelés alatt tartják őket a kórházban. Egy 14 éves gyerekanya is megfertőződött, a baba esetében viszont negatív teszteredményt kaptak, mindketten jól vannak. A múlt héten hat fertőzöttet engedtek haza, koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás nem került a hivatalos statisztikába. Egy 56 éves nő halálát a fertőzés okozta, társbetegségei is voltak, magas vérnyomás, szívelégtelenség és túlsúly, viszont a 19 napos kórházi bennfekvés alatt a teszteredménye negativizálódott, így nem jelenthették.
Beindult a moduláris sürgősség mellett működő koronavírus-fertőzöttek állapotát felmérő központ, és
– jelentette be András-Nagy Róbert kórházigazgató. A központba csak azok jelentkezhetnek, akiknek a pozitív teszteredményét a laboratórium, a családorvos vagy a gyógyszerész feltöltötte már az országos platformba. Javasolják a betegeknek, hogy előzetesen jelentkezzenek be, így zökkenőmentesebb ellátást kapnak, hívjanak mentőt. Küldőpapír nem kell, de jó ha náluk van a családorvos által kiállított követési lap.
Az ellátás tartalmazza az orvosi konzultációt – négy, fertőző betegségek ellátására szakosodott orvos és egy belgyógyász teljesít a központban szolgálatot – ugyanakkor laboratóriumi és képalkotói vizsgálatokat.
Ezek egy részét a kórház vásárolja, a többit az egészségügyi minisztériumtól kapják.
Az antivirális szereknek komoly mellékhatásaik lehetnek, elsősorban a májat terhelik, ezért csak akkor javasolják, ha a laboratóriumi vizsgálatok alapján szükségesnek találják. Fiataloknak, vagy a koronavírus-fertőzés enyhe tüneteit produkálóknak nem adnak antivirális készítményeket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!