
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Tavaly több mint tizenöt százalékkal nőttek a költségvetési bevételek Kovászna megyében az egy évvel korábbi adóbefizetésekhez viszonyítva – derül ki a Kovászna Megyei Közpénzügyi Igazgatóság tavalyi év első tíz hónapjára készített jelentéséből.
2019. január 14., 18:462019. január 14., 18:46
Háromszéken tavaly az első tíz hónapban 572 millió lej folyt be a közkasszába, míg egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 496 millió lej. A jelentés szerint a bevételek meghaladták az adó-és pénzügyi hivatal (ANAF) becsléseit, 106 százalékban teljesítették az előirányzott bevételeket, vagyis 32 millió lejjel meghaladták a tervet.
A behajtható kintlévőségek ugyanakkor 8,3 százalékkal csökkentek. Az eredményességet azzal magyarázzák, hogy nőtt az adóbefizetési kedv, általánossá vált az online adóbevallás, ugyanakkor több felszólítást küldtek ki, a tartozásokat levolták a számlákról, behajtották a harmadik féltől, zárolták az ingó- és ingatlan vagyonokat az adósság fejében, ugyanakkor ráerősítettek az ellenőrző tevékenységre is.
A prefektúra honlapján nyilvánosságra hozott jelentés szerint tavaly az első tíz hónapban 5380 esetben összesen 21,3 millió lejt tartottak vissza az adósok számlájáról, 4158 esetben a harmadik féltől hajtottak be összesen 10,8 millió lejt. Lefoglaltak 249 értékesíthető vagyontárgyat 13,1 millió lej értékben, ebből 78 volt ingatlan, melyek értéke meghaladta a 7,8 millió lejt. Tavaly 529 cégnek ütemezték újra az adósságát, közülük 67 nem tudta tartani a határidőket, így esetükben újraindították a kényszervégrehajtást.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
szóljon hozzá!