Hirdetés
Hirdetés

Noha nekifogtak, idén sem lesz még körforgalom Székelyszentléleken

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Mintegy hét éve tartó halogatást követően októberben nekiláttak Székelyszentléleken a 13A és 13C jelzésű országutak kereszteződésében a körforgalom megépítésének. Az Országos Útügyi Igazgatóság Hargita megyei kirendeltségének projektje azonban a korábbi tervekkel ellentétben idén sem készül el, a munkálatok befejezése körülbelül jövő tavaszra várható.

Bencze Emese

2023. november 06., 08:012023. november 06., 08:01

Mint arról már több ízben beszámoltunk, a Farkaslaka községi útkereszteződésben az utóbbi években megsokasodott a balesetek száma, egyértelművé téve, hogy mielőbbi megoldásra van szükség, melyet egy körforgalom létesítésében láttak az illetékesek.

Hirdetés

Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere korábban úgy nyilatkozott a Székelyhonnak, hogy

a problémát legtöbbször az okozza, hogy a Nyikómalomfalva irányából érkező gépkocsivezetők nem veszik figyelembe az egyenrangú utak kereszteződésében elhelyezett stoptáblát.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A községvezető azt is elmondta, hogy éveken át kérte az útügyi igazgatóság munkatársait, hogy építsenek körforgalmat, a veszélyes útkereszteződésbe, ahol már halálos kimenetelű baleset is történt.

Noha az önkormányzat szorosan együttműködött az útgondnoksággal a megvalósítás érdekében, a körforgalomépítés körüli huzavona közel hét évet tartott, végül a szükséges dokumentumok birtokában a közelmúltban elkezdődhetett az építkezés.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Kérdésünkre Cătălin Romanescu, az országos útgondnokság Hargita megyei kirendeltségének vezetője elmondta, hogy jelenleg még az úttesten kívüli munkálatok zajlanak:

két támfalat is építenek a majdani körforgalom közelébe, melyeknek befejezéséhez körülbelül két hétre lesz szükség, a téli időjárás beköszöntével azonban – felsőbb utasításra – teljesen leállnak a munkálatokkal tavaszig.

Egyelőre nem várható változás a forgalomban

Idén biztosan nem kell semmilyen forgalomkorlátozásra számítani az érintett útszakaszon – tudtuk meg Kovács Lehel polgármestertől.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mint kifejtette, a jelenlegi munkálatok lehetővé teszik a forgalom zavartalan működését, mi több,

a jövőbeni munkafolyamat során is azon lesznek, hogy ne kelljen eltereléseket eszközölniük, hiszen a kivitelező igyekszik úgy megoldani a munkálatokat, hogy csak félsávos lezárásra legyen szükség.

A polgármester közölte azt is, hogy a kivitelezésre négy hónap áll rendelkezésére a szakcégnek, ebbe az időintervallumba azonban nincsenek beleszámolva a téli hónapok, akkor ugyanis – többek között – az időjárási viszonyok, valamint a hóeltakarítás zavartalan működése miatt nem fognak dolgozni az útszakaszon.

Ennek fényében a rég áhított körforgalom átadása valamikor késő tavasszal várható.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés