
Mucha Oszkár és Fazakas Misi a díj átvétele után
Fotó: Osonó Színházműhely
November 2-7. között tartották Kaposváron a XX. Jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztivált, ahol hivatásos és nem hivatásos színészek, előadóművészek és társulatok, valamint filmes alkotók és alkotócsoportok mérettették meg magukat. A Közép-Európa legnagyobb szemléjén, versfilm kategóriában az Osonó Színházműhely Magamban bíztam című kísérleti versfilmje második díjban részesült.
2021. november 08., 18:082021. november 08., 18:08
Az elismerésben részesült film szereplője Mucha Oszkár, rendezője Fazakas Misi. A díjat olyan jelentős színházi és alkotó emberekből álló zsűri ítélte meg, mint Bagossy László rendező-tanár, Borbély Sándor rendező-színművész, Huzella Péter zeneszerző-énekes, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus-dramaturg, Turczi István költő, író és műfordító –tájékoztat Fazakas Misi társulatvezető.
A jelenlegi kihívásokra reagálva, új utakon indultak el, így több kísérleti filmet készítettek, és ennek a folyamatnak és munkának impulzust adó visszaigazolása a díj. Ugyanakkor a zsűri és a VersFesztivál versenyprogramjába valamint a nyilvános vetítésre beválogatta a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Középiskola drámatagozatának versfilmjeit is, amelyek Mucha Oszkár filmes mesterkurzusa alatt készültek el a drámás diákok szakmai táborában.
A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál 1999-ben nyitotta meg kapuit előbb csak a nem hivatásos, később már a professzionális előadók és társulatok előtt is. A páratlan években a hagyományos versmondás kapja a főszerepet, a páros években pedig a versszínházi műfajok mindegyike színpadra kerül. Rendezője és szakmai koordinátora a Magyar Versmondók Egyesülete.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!