Hirdetés
Hirdetés

Nemzeti Vágta: az első előfutam első pályáján székely lovas indul

A budapesti Hősök terén versenyeznek a lovasok. Archív

A budapesti Hősök terén versenyeznek a lovasok. Archív

Kisorsolták a 10. Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 72 település sorrendjét, amely alapján szeptember 16-án rajthoz állhatnak a lovasok a budapesti Hősök terén.

Bíró Blanka

2017. szeptember 07., 21:362017. szeptember 07., 21:36

2017. szeptember 07., 21:362017. szeptember 07., 21:36

A sorsolás eredményeként Sepsiszentgyörgy az első előfutam első pályájáról indul, Nyújtód a negyedik előfutam második pályájáról, Előpatak a hatodik előfutam harmadik pályájáról, Kézdivásárhely a hetedik előfutam első pályájáról, Mikóújfalu pedig a tizedik előfutam negyedik pályájáról méretkezik meg. A budapesti futamokra idén tizenkét magyarországi és négy határon túli elővágta dobogósai kerültek be, akik a közvetlenül a budapesti versenyre nevezettekkel indulnak a szombati előfutamokon.

A Székely Vágta versenyzői igencsak sok szerencsével felvértezve „vettek részt” a sorsoláson, Sepsiszentgyörgy lovasát, Zsigmond Jánost elsőként olvasták ki, így rögtön az első előfutamot székely lovas indítja a 10. Nemzeti Vágtán. Zsigmond János ezúttal

Hirdetés

Jessyt viszi a pályára, aki egyébként a legeredményesebb székely lónak számít a Nemzeti Vágtán, miután 2014-ben negyedik helyezést ért el.

Nyújtód lovasa, Ugron Attila és Csillag a negyedik előfutamban futnak, Előpatak indulója, Bartha Ferenc Pasadena nyergében a hatodik előfutamban bizonyíthat. Berde Loránd és Anci, a Székely Vágta idei győztesei, a hetedik előfutamban startolnak, mindketten rutinosan, hiszen tavaly Sepsiszentgyörgyöt képviselve sikerült bekerülniük a középfutamokba. Ugyancsak tapasztalattal rendelkezik Tóth Barna és My Mission, Mikóújfalu színeiben, hiszen tavaly ők is ott voltak a Nemzeti Vágta középdöntőjében. A lovasok lázasan készülnek, hiszen a legjobb helyezéseket szeretnék elhozni Székelyföldnek. Az elődöntőkön továbbjutva a másnapi középdöntőkön mérhetik össze gyorsaságukat a lovasok. A vasárnap esti döntőre a középdöntők öt leggyorsabb lovasa jut tovább.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés