
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Utoljára január 4-én tesztelték a diákokat a háromszéki tanintézetekben, azóta nem, mert nincs amivel.
2022. január 10., 18:052022. január 10., 18:05
Kiss Imre főtanfelügyelő tájékoztatása szerint, Kovászna megyében utoljára december 20-án érkeztek a nyáltesztek, mind a 34 500 darabot szétosztották a vakáció előtti héten, és január 4-én tesztelték azokat a diákokat, akiknek véget ért a vakáció. Hétfőn az óvodások és az elemi iskolások is visszatértek az iskolába,
A Székely Mikó Kollégium egy osztályában egyik diák megfertőződött, így csak
A tanfelügyelőség közölte a nyilvántartásukban két pedagógus, egy titkárnő és négy diák szerepel, hogy megfertőződtek koronavírussal.
A tanfelügyelőség által nyilvánosságra hozott dokumentumban a tanintézetekben az alkalmazottak átoltottsági szintjét is közlik. Ez szerint tizenhárom tanintézetben 100 százalékos az átoltottság, ezek többsége óvoda és a kis falvak általános iskolái. Sepsiszentgyörgyön is a Hófehérke napköziotthonban, az Ady Endre Általános Iskolához tartozó óvodákban 100 százalékos az alkalmazottak átoltottsága, a sepsiszentgyörgyi iskolák között a román tannyelvűek vezetnek ezen a téren- a Constantin Brâncuși Szakközépiskola 83,87 százalékkal és a Mihai Viteazul Főgimnázium 79,6 százalékkal.
A magyar tannyelvű iskolák közül a Székely Mikó Kollégium a listavezető 64,9 százalékkal.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!