Nem szégyen problémáinkról beszélni...

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Sokan vannak, akik közvetlen környezetükhöz nem fordulhatnak segítségért, nem számíthatnak megértő figyelemre. Rajtuk hivatottak segíteni az S.O.S. lekisegély-szolgálat önkéntesei, akik e hónaptól újból elérhetőek mobiltelefonon is.

Antal Orsolya

2009. november 06., 08:512009. november 06., 08:51

Egy éve a Romtelecom által 2005-ben biztosított, Hargita megyéből ingyenesen tárcsázható vezetékes szám mellett szintén ingyenesen hívhatóak voltak mobiltelefonról is. Öt hónap után ez annyira megterhelte költségvetésüket, hogy már-már létük forgott kockán, így maradt a vezetékes megoldás. A tapasztalatok viszont azt mutatják, azok, akik valóban bajban vannak, hajlandóak áldozni erre.
A szolgálatot 2005-ben Simó Irma pszichológus és dr. Váradi István családorvos indította el, múlt év őszén pedig csíkszeredai önkéntesek is csatlakoztak hozzájuk. Vezetőjüktől, Simó Józseftől megtudtuk, hogy 2000 környékén mintegy két évig akkori önkéntestársaival, egy svájci alapítvány támogatásával már működtetett egy hasonló szolgálatot Csíkszeredában. Jelenleg naponta 19 és 24 óra között felváltva mintegy harminc ügyelő várja a segélykérő hívásokat. A hívók zöme 18 és 35 év közötti, és valamivel több mint fele férfi. Leggyakrabban szülő–gyermek, illetve párkapcsolati, iskolai, munkahelyi, szenvedélybetegségekkel kapcsolatos problémákkal keresik fel őket. A pszichikai problémák megelőzése és a krízisintervenció mellett egyfajta diszpécserszolgálatként is működnek. Amennyiben szükséges, megfelelő szakemberekhez irányítják a segélykérőket – tudtuk meg Simó Irmától.
Elérhetőségeik: 0800–800808 (Romtelecom), 0754–800808, 0723–800808.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés