Hirdetés
Hirdetés

Nem lesz naftalinszagú az Udvarhely Néptáncműhely új előadása

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Rendhagyó előadással indítja következő évadját az Udvarhely Néptáncműhely Orza Călin rendezésében, akinek a nevéhez fűződik a Sepsiszentgyörgyön játszott, nagysikerű István a király előadás is. A Figurás címet viselő előadás egyféle táncantológiaként mutatkozik, hátat fordít a táncszínház kereteinek, a hangulat és dinamikusság ritmusával irányítja a figyelmet.

Pál Emil

2022. november 21., 18:552022. november 21., 18:55

Elsőre nem is akarta elvállalni a rendező – akkora kihívásnak tűnt mindezt hat párral megvalósítani –,  de végül csak sikerült elhívni – jegyezte meg a a darabot felvezető hétfői sajtóeseményen Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója.

Hirdetés

Mint az eseményen elhangzott, a világjárvány nagy hatással volt az előadóművészetekre, így a néptáncműhelyre is, ezért szükséges volt egy felépítésében és mondanivalójában is rendhagyóbb előadással készülni.

Idézet
Mai módon kell megközelítenünk a néptáncot, ahogy az előadást is, nem múltba révedően és naftalinszaggal, fel kell vállalnunk, hogy mi nem az őseink idejében élünk

– mondta el Orza Călin. A rendező szerint az előadás nem követi a szokványos táncszínházi előadások összetételét,

nincs egy összefüggő tematikája, nincs hangsúly és nem is központosítja a cselekményt szöveg; egy igazi néptáncelőadás, ami a hangulat erejével hat, és kelt benyomást.

Kortárs köntösben rendezi az Udvarhely Néptáncműhely következő előadását Orza Călin •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Kortárs köntösben rendezi az Udvarhely Néptáncműhely következő előadását Orza Călin

Fotó: Erdély Bálint Előd

A társalkotók közül Tőkés Zsolt, Lőrincz Hortenzia és Redő Júlia koreográfusok is jelen voltak a sajtótájékoztatón, többek közt rájuk hárult a táncok betanításának feladata: őrkői, mérai, bonchidai és bukovinai néptáncok, szászcsávási cigánytáncok, hajdútánc és számos már régió táncainak gyöngyszemeiből válogattak.

Az előadás bemutatója november 24-én csütörtökön lesz, 19 órától, de pénteken és szombaton is játszani fogják.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A rendező szerint nagy energiabefektetést kíván a táncosok részéről az előadás, mivel elég kevesen vannak. Dolgozni is többet kellett a szokottnál, hiszen

két új tagot kellett felzárkóztatni a többi táncoshoz ehhez meg folyamatos figyelem és munka kell

– tette hozzá a rendező, aki humorosan megjegyezte: „a néptáncműhely megfogyva bár de törve nem, méltón dolgozik az erdélyi folklór és tánchagyomány élén.”

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Orendi István megerősítette a rendező állítását, mint kifejtette: a néptáncműhelynek hat párral kell azt az energiát és erősséget produkálnia, amit más táncegyüttesek 14-16 párral tesznek, így egyáltalán nincs könnyű dolguk a táncosoknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés