
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az egészségügyi igazgatóságok országos programokra szánt költségvetési kerete már novemberben kimerült, és kiegészítést nem kaptak – ez többek között azzal jár, hogy a következő hónapokban nem tudnak több ingyenes tejport biztosítani.
2020. december 08., 19:452020. december 08., 19:45
A tejporra jogosultak listáját a háziorvosok állítják össze és juttatják el az egészségügyi igazgatóságoknak, a lista és a háziorvos által kiállított recept alapján pedig a tejport az önkormányzatok szociális támogatási igazgatóságai osztják ki. Gáspár Tünde, a Kovászna megyei egészségügyi igazgatóság munkatársa lapunknak elmondta,
Kifejtette, a szabályozás szerint egy kismama akkor jogosult az ingyenes tápszerre, ha nem tud szoptatni, vagy valamilyen betegség miatt ez ellenjavallt; ha az orvos úgy ítéli meg, a baba nem fejlődik megfelelően az anyatejtől; ha a gyerek állami gondozásba kerül, vagy elveszíti az édesanyját.
A jogosultság megállapításkor nem vesznek figyelembe szociális mutatókat, hangsúlyozta az igazgatóság munkatársa. Tapasztalata szerint az elmúlt évben növekedett ugyan az ingyen tejporra jogosultak száma, de nem olyan mértékben, hogy az indokolja a keret kimerülését,
Seres Lucia gyermekorvos meglátása szerint nem jár olyan súlyos következményekkel a program leállása, az orvos az anyatejes táplása híve.
– részletezte az orvos. Hangsúlyozta, ha minden orvos csak valóban indokolt esetben írná fel az ingyenes tejport receptre, akkor nem merül ki a keret, és jutna azoknak, akiknek valóban szükségük rá. Az orvos arra is kitért, hogy mivel az egészségügyi igazgatóságok országos programokra szánt költségvetése elfogyott, az orvosok nem kapják meg az immunizálások ellenértékét sem. Novemberben, decemberben a háziorvosi rendelőkben beadták az oltásnaptárban szereplő vakcinákat, az influenza elleni oltásokat, ám ezt a szolgáltatást csak akkor számolják el nekik, amikor lesz új országos költségvetés. Amíg elfogadják a jövő esztendei büdzsét, az egészségügyi minisztérium több hónapos tartozást halmoz fel a háziorvosok felé – mutatott rá Seres Lucia.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!