
Archív
Fotó: Juventutti Alapítvány
Jól halad a kitűzött célja megvalósítása felé a csíkszeredai Juventutti Alapítvány. Ezer tortaszelet a nélkülöző gyermekekért címmel jótékonysági programot indított, amelyre még várják az adományokat március 28-ig.
2021. március 18., 15:272021. március 18., 15:27
2021. március 19., 12:002021. március 19., 12:00
A tervek szerint az összegyűlt felajánlásokból az alapítvány történetében rekordmennyiségűnek számító élelmiszercsomag összeállítását valósítják meg egyetlen akció során. A csomagok kiosztása már jövő héten elkezdődik, az alapítvány munkatársai és önkéntesei április 2-ig több mint háromszáz rászoruló gyermekhez szeretnék eljuttatni az élelmiszercsomagokat.

A csíkszeredai Juventutti Alapítvány 2020-ban több alkalommal is jótékonysági gyűjtést szervezett a szerény körülmények között élő családok támogatására. Tízéves fennállásának megünneplése alkalmából újabb adakozásra hívja támogatóit.
Az alapítvány a szerény körülmények között, illetve a mélyszegénységben élő családok támogatására február elején indította el jótékonysági akcióját. Az általuk kitűzött, összegyűjtésre váró célösszeg tízezer lej, amelynek a Juventutti Alapítvány közleménye szerint háromnegyede gyűlt össze eddig, az online vásárolt virtuális tortaszeletek révén. Egy virtuális tortaszeletet tíz lejért lehet megvásárolni a honlapjukon, online bankkártyás adományozás segítségével vagy banki átutalással.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!