
Fotó: Vargyasi Levente
Tizenhárom csapat méretkezett meg a Négy határon át vetélkedő erdélyi döntőjében, amelyet a hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartottak.
2019. március 18., 19:562019. március 18., 19:56
2019. március 18., 20:132019. március 18., 20:13
A Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Értéktár Bizottsággal, az NMI Művelődési Intézettel és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal alapítóival hirdette meg a vetélkedőt Értékeink témában az általános iskolák 5–8. osztályos diákjai számára.
A versenybe három diákból és egy pedagógusból álló csapatok jelentkeztek, akik az elmúlt hónapokban három fordulón keresztül versengtek a regionális döntőbe való jutásért.
ezzel közelebb hozva és ismertetve a Kárpát-medencei határon túli értékeket, emlékhelyeket, személyiségeket a határon túli régiókban, és az anyaországban élő számára.
a második helyezett Köllő Miklós utódai csapata Gyergyócsomafalváról, a harmadik a gyergyóditrói Székelyhármas.
Fotó: Vargyasi Levente
A három dobogós csapat április 27-én méretteti meg magát a lakiteleki döntőn. Rajtuk kívül dicséretben részesült a micskei Hatodikos Tündérlányok csapata, különdíjjal jutalmazták a gyergyószentmiklósi Favágókat a helyi kézművessel készített riportfilmjükért. A második különdíj is Gyergyószentmiklósra vándorolt, a Szent Miklós csapat tagjai a legjobb érték felterjesztésének elkészítésével, az angadzsabor örmény levessel érdemelték ki az elismerést.
Lezsák Sándor József Attila-díjas magyar költő, tanár, a Magyar Országgyűlés alelnöke elmondta, jövő évben a vetélkedőt átcsoportosítva, három korosztály számára szervezik meg, lehetőséget biztosítva a kilenc és tizedikes osztályok számára is. Szémann Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja felkérte a versenyzőket és az őket felkészítő pedagógusokat a felterjesztett értékek tovább küldésére az Erdélyi Értéktár Bizottság számára.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!