
Fotó: Vargyasi Levente
Interaktív igényfelmérés kezdődött a sepsiszentgyörgyi dohánygyár jövőjéről. A sepsitabak.ro oldalon a TabakFórum egy játékos, részvételt ösztönző Erdély-szintű kezdeményezés, amelynek segítségével feltérképezik az egykori dohánygyárhoz köthető lehetőségeket.
2022. március 17., 16:092022. március 17., 16:09
2022. március 18., 17:172022. március 18., 17:17
Egy virtuális túra során be lehet járni a gyártelepet, érdekességeket közölnek a műemlék-épületekről, a gyár több mint 120 éves múltjáról, sőt az egykori alkalmazottak hétköznapjaiba is betekintést nyújtanak.

Kitakarították a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyárat, és március közepén az önkormányzat ötletbörzét hirdet, amely során a helyiek javaslatokat fogalmazhatnak meg az épületek rendeltetésére vonatkozóan.
A túra során szavazni lehet az épületek kihasználásának lehetőségeire, a saját ötletek is beírhatók.
– ismertette Farcádi-Plájás Betty az önkormányzat városimázs irodájának munkatársa.
A szavazás április 21-én zárul, a virtuális túra azután is elérhető lesz. Antal Árpád polgármester felidézte, hogy 1849-ben a magyar kormány
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
József Álmos helytörténész összeállításából kiderül, hogy 1940-44 között a gyár napi termelése kétmillió cigaretta és 2800 kilogramm csomagolt dohány volt. A kommunizmus alatt az ország első cigarettagyáraként tartották számon a létesítményt.
A gyárnak fénykorában 900 alkalmazottja volt, a záráskor már csak 84. Antal Árpád elmondta, hogy az önkormányzat tavaly vásárolta meg az épületeket és a 3,2 hektáros telket, a szerződés szerint
Jelenleg is vannak olyan részei a gyárnak, ahová csak a vámhatóság jelenlétében mehetnek be.
A városvezetés célja, hogy az épületben olyan közösségi teret hozzanak létre, ami újszerű megoldásokkal nyújt élményt és tudást,
A tervek szerint legalább annyi munkahelyet hoznak létre, mint amennyi megszűnt a gyár bezárásakor.
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
Április 9-én nyílt napot szerveznek, hogy a városlakókat bevezessék abba a világba, amit a dohánygyár jelenteni fog, vagyis egy önálló kisvárost a városban – mondta el Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.
A helyreállítási terv (PNNR) részeként 11,3 millió euróból hozzák létre a gyár egyik épületszárnyában a kommunizmus rémtetteinek múzeumát. Tóth Birtan Csaba alpolgármester rámutatott, hogy
A tervezők a dohánygyár hatvanas években épült ipari raktárában is láttak fantáziát.
„Izgalmas terv körvonalazódik, hamarosan részletesen bemutatjuk. Háromezer négyzetméteren, négy szinten a kommunizmus történetét, koncepcióját idézi meg a múzeum, interaktívan az információs prezentációs technika csúcsát felvonultatva.
– részletezte az alpolgármester. Hozzátette: a múzeum turisztikai szempontból is vonzó lesz, de oktatás-nevelési színfoltja is lesz a városnak.
Antal Árpád elmondta, hogy legkésőbb április közepéig az önkormányzat elé terjesztik a megvalósításhoz szükséges összegeket, ha pedig annál is több kell, majd kiegészítik a helyi költségvetésből, de a minőségben nem kötnek kompromisszumot.
A pályázati határidő 2026 augusztusa, de jó eséllyel hamarabb is elkészülhet a múzeum.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás