
Archív
Fotó: Haáz Vince
Színes programkínálattal és számtalan koncerttel várják az érdeklődőket a 27. marosvásárhelyi városnapokra, június 27. és 30. között. Összegyűjtöttük a négynapos rendezvény programjait.
2024. június 26., 14:112024. június 26., 14:11
Az immáron 27. kiadásához érkező marosvásárhelyi városnapok több helyszínen, a marosvásárhelyi várban, a Bolyai és Enescu utcában, valamint a főtéren zajlik, rengetek programmal, koncerttel és műsorral fűszerezve. Állandó programként például a Farkas Lovagi Táborban lovagi harcműhelyeket, címertani foglalkozásokat tartanak, és középkori táncok elsajátítására is lehetőség adódik, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Őrség fáklyás vonulást, őrjáratot tart a marosvásárhelyi várban.
A Várgalériában Traian Bilțiu-Dăncuș Máramaros színei című kiállítása tekinthető meg, a Rózsák főterén lévő kézműves vásár pedig a városnapok ideje alatt látogatható lesz. Akik pedig csak megpihennének,
Június 27-én, csütörtökön a Várszínpadon a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hangversenyét lehet megtekinteni 19.30-tól.
A Rózsák terén 17 órakor Nagy Pál festőművész munkáiból nyílik tárlat a Bernády Házban, 19 órától a nyári színpadon operettgálát hallhatnak az érdeklődők, 21.30-tól a toronyzene csendül fel a Közigazgatási Palota tornyából.
Június 28-án, pénteken, a Házasságkötő teremben az Aranylakodalom elnevezésű rendezvényre kerül sor 9 órától, és orgonakoncertet is lehet hallgatni 12 órától a Várgalériában. A Szabók bástyájában Liviu Pancu rendezésében mutatják be Spiró György Prah vagy 6 a 49-ből című vígjátékát 18 órakor, a Mészárosok bástyájában azonos időben Kocsis István A tér című monodrámája lesz látható.
A Várszínpadon 17 órakor fellép a Bronx, a Lady and the Tramps, valamint a larmaRock DP, valamint 18 órakor Jakab Csaba & Band, 23.30-tól pedig a Taxi együttes koncertjére kerül sor. A Főtéren 18 órakor örökzöld slágerek csendülnek fel.
Június 29-én, szombaton a Mészárosok bástyájában Lackfi János megzenésített versei hangzanak el a Lélekfitnesz című koncertelőadáson 19 órakor, míg ugyanebben az időpontban Sławomir Mrożek Emigránsok című alkotását Sorin Misirianțu rendezésében adják.
A Várszínpadon 16 és 20 óra között népzene-és néptáncesttel, 20 és 22 óra között pedig koncertekkel és zenei előadásokkal várják a látogatókat.
A Győzelem Színpadon elsőként 20 órakor Horváth Tamás, majd 21 órakor Ștefan Bănică koncertezik.
Június 30-án, vasárnap szintén rengeteg programponttal készülnek a látogatóknak: a Szabók bástyájában pszichoterápiás rendezvényen lehet részt venni, a Várszínpadon kortárs román és magyar költők megzenésített versei csendülnek fel.
Az est hátralevő részében koncertsorozatot ajánlanak a szervezők: 19 órától Kowalsky meg a Vega lép fel, 21 órakor a Lupii de Foc (Tűzfarkasok) artistacsoport tűzzsonglőr előadással kápráztatja el a közönséget. 22 órától Gheorghe Zamfir a Bukaresti Metropolitan Zenekarral közösen lép színpadra.
A négynapos rendezvényt tűzijátékkal zárják 23.30-kor.
A teljes programfüzet ide kattintva érhető el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás