
A születésnapos tűzoltó bevetés előtt
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Több bevetésen vettek részt kedden a Kovászna megyei tűzoltók, így ünnepelték egyik munkatársuk születésnapját. A tűzoltóság a Facebook-oldalán köszöntötte Szabó Karácsony Róbert tűzoltót.
2020. július 07., 18:342020. július 07., 18:34
2020. július 08., 10:442020. július 08., 10:44
A születésnapi köszöntő apropóján a tűzoltók beszámoltak arról is, miként telt az ünnepelt és munkatársai délelőttje. Néhány óra alatt öt bevetésen vettek részt, ezek közül néhányban a születésnapos is.
Bár a keddi nap eseménytelenül indult, 8.30-kor felpörögtek az események: akkor kaptak egy bejelentést, hogy vasúti baleset történt Uzonfüzesnél. Néhány perccel később újabb riasztás érkezett, hogy ugyanazon a településen kigyulladt egy ház alagsora. Egyik esetben sem voltak sérültek, csak anyagi kár keletkezett.
Terepen a tűzoltók. Egy köszöntés is belefért a mozgalmas műszak végére
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Tíz órakor a tűzoltók a málnásfürdői vonatbalesethez siettek, a vonat által elgázolt gépkocsi vezetőjét rohammentővel szállították kórházba. Közben a baróti tűzoltóegység dolgozói Székelyszáldobosról szállítottak kórházba egy vajúdó nőt. A kézdivásárhelyi tűzoltók pedig Csernátonnál a DN11-es országútról szivattyúzták a vizet.
A bejegyzés posztolásának pillanatában a szolgálati idejük még nem járt le, de a Kovászna megyei tűzoltók köszöntötték az ünneplő munkatársukat. Mint írják Szabó Karácsony Róbert közel 14 éve hivatásos tűzoltó, több száz oltásban vett részt, több árvíznél segített a bajba jutottaknak, tucatnyi életet mentett meg.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!