Hirdetés
Hirdetés

Módosítani kellett a díszfeliratot a színház homlokzatán

Most így néz ki a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház homlokzata •  Fotó: Tinca Teddy

Most így néz ki a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház homlokzata

Fotó: Tinca Teddy

Sepsiszentgyörgy önkormányzatának jogerős bírói döntés nyomán kellett a Tamási Áron Színház homlokzatán levő díszfeliraton a színház szót a teatrul alá helyezni. A hírhedt Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek a megyeszékhely polgármestere ellen 2019-ben, illetve tavaly indított pereinek februárban érett be a gyümölcse jogerős ítélet formájában. Amint azonban az alábbiakból kiderül, a hivatásos jelentgető szemét nem csak a TASZ díszfelirata szúrja.

Kocsis Károly

2023. március 09., 15:162023. március 09., 15:16

2019-ben indított perében a Méltóságért Európában Polgári Egyesület azt sérelmezte, hogy a Tamási Áron Színház homlokzatán szereplő kétnyelvű díszfeliraton azonos szinten szerepel az intézmény román és magyar megnevezése. Mivel a román a hivatalos nyelv az országban, úgy vélte, a törvény értelmében a román feliratnak a magyar fölött van a helye.

A bíróság helyt adott a keresetnek, 2019-ben alapfokon és 2020-ban a jogerősen is a sorrendváltoztatásról döntött.

Mivel a díszfeliratot az önkormányzat nem módosította, Tanasă az ítélet végrehajtásáért indított pert. Tavaly szeptemberben a Bukaresti Törvényszék helyt adott keresetének, és arra kötelezte Antal Árpád polgármestert, hogy a jogerős ítélet végrehajtásának elutasításáért minden egyes nap késedelemért fizessen be az államkasszába az országos bruttó átlagbér 20 százalékának megfelelő összeget. Az ítéletet mind a polgármester, mind a feljelentő egyesület megfellebbezte, és a február 23-án született jogerős ítélet nyomán Sepsiszentgyörgy elöljárójának az államkasszába fizetendő büntetés mellett a pert kezdeményező Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek is fizetnie kell napi száz lejt az ítélet kiközlésétől számítva.

Tanasă ki is matekozta, hogy mivel 940 nap telt el a feliratról szóló ítélet kihirdetése óta, a polgármesternek több mint félmillió lejt kell befizetnie az államkasszába és 94 ezer lejt az egyesület számlájára.

A Horthy-megemlékezésbe is belekötött

Dan Tanasă az utóbbi időben egyre gyakrabban hallatja nevét Székelyföldön. Többek között „lecsapott” arra a megemlékezésre is, amit február 9-én a kézdivásárhelyi református temetőben tartott a Vitézi Rend vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 66. évfordulóján, az őt megmintázó, 2013-ban Vetró András szobrász által készített domborművel díszített kopjafánál.

Tanasă március elején hivatalos átiratban kérdezte Bokor Tibor polgármesterétől, hogy ki tulajdonosa az ominózus kopjafának, megvolt-e a művelődési minisztérium jóváhagyása az emlékmű felállításához, illetve adtak-e rá építkezési engedélyt.

Továbbá azt is firtatta, hogy miként lehetséges Románia területén egy háborús bűnösre emlékezni, a polgármester mikor tünteti el a kopjafáról a domborművet, és milyen büntetést ró az emlékművet törvénytelenül felállító személyekre.

Hirdetés

Az elöljáró e-mailben válaszolt a kérdésekre, hangsúlyozva, hogy a temető és az abban található emlékművek nem képezik Kézdivásárhely magán- és közvagyonának részét, további információért a Kovászna Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatalhoz irányítva Tanasăt, míg az emlékoszlop-állítás engedélyeztetését illető kérdésével az illetékes szaktárcához küldte, mivel abban nem a polgármesteri hivatal illetékes. Ugyanakkor arra kérte Tanasăt, nevezze meg azt a hivatalos iratot, amely Horthy Miklóst háborús bűnösnek nyilvánítja vagy bűnösnek mondja ki népirtásért. Ezt a magas labdát vélhetően nehéz lesz leütni, mivel a kormányzót egyetlen igazságszolgáltatási intézmény sem mondta ki háborús bűnösnek, sőt a híres nürnbergi perben is csak tanúként hallgatták ki, később menedékjogot biztosítottak számára.

Jogerős ítélet Gyergyócsomafalva ellen

Dan Tanasă szerdán dicsekedte el blogján, hogy jogerős ítéletében a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék március 2-án neki adott igazat a Gyergyócsomafalva Polgármesteri Hivatala ellen indított perben.

A Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnöke 2018-ban jelentette fel a gyergyószéki önkormányzatot a diszkriminációellenes tanácsnál, amiért úgymond diszkriminálta a román anyanyelvű polgárokat azzal, hogy csak magyar nyelven tett közzé információkat. Nevezetesen a község honlapjára feltette a helyi újság PDF-verzióját.

A tanács által 2020 júniusában kirótt 2000 lejes büntetést Márton László-Szilárd polgármester megfellebbezte, és 2020 novemberében a Bukaresti Táblabíróságnál alapfokon meg is nyerte a pert, ám most a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék megsemmisítette a táblabíróság határozatát.

A 99,8 százalékban magyarok lakta Hargita megyei településen csak a rendőrparancsnokot és családját tudják románnak az emberek, de ők is beszélnek magyarul.

A notórius jelentgető pár órával ezelőtt kürtölte világgá: Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád meghajolt az akarata előtt, és átiratban értesítette őt arról, hogy a Benedek Elek Pedagógiai Líceum vezetőségét az intézmény névtábláinak megfelelő sorrendben való kifüggesztésére utasította, annak végrehajtását pedig fotóval támasztotta alá.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
Hirdetés