Hirdetés
Hirdetés

Mintegy ötven kilométer megyei út javítási munkálatai léptek a következő szakaszba

Legtöbb helyen már látványos a változás •  Fotó: Török Etele

Legtöbb helyen már látványos a változás

Fotó: Török Etele

Közelebb került a befejezéshez a háromszéki utakat érintő két, nagy volumenű munkálat. A Kovászna és Brassó megyét összekötő 33 kilométer hosszú útszakaszon, valamint a Kovászna és Hargita megyében húzódó megyeközi út 15 kilométeres Kovászna megyei szakaszán zajló feljavítások következő fázisáról és a projektek kiigazított költségvetéséről szerdán döntött a Kovászna megyei önkormányzat.

Farkas Orsolya

2024. május 29., 17:592024. május 29., 17:59

A megyetanács-elnök és 25 megyei önkormányzati képviselő hagyta jóvá kedden a munkálatok utolsó, befejezési szakaszára vonatkozó határozatot. A Regionális Operatív Programból finanszírozott teljeskörű felújítások két részben valósulnak meg:

  • az egyik a Málnásfürdőtől az ágostonfalvi hídig tartó 33 kilométeres szakasz,

  • a másik a Baróttól Vargyasig tartó több mint 15 kilométeres szakasz.

A Brassó megye határáig tartó útszakaszt érintő projekt esetében eddig 70 százalékkal, a Hargita megyéig tartó szakasszal 65 százalékban készültek el.

Hirdetés

A 122-es számú (Málnásfürdő-Nagybacon-Barót-Ágostonfalva) megyei út felújításának a második fázisa megvalósításához szükséges összeg több mint 38 millió lej áfával együtt, ennek két százaléka terheli a megyei önkormányzatot, ami majdnem 657 ezer lej áfástól.

A projekt összértéke tehát ezzel meghaladta a 102 millió lejt.

Ezen a szakaszon hét híd javításra szorul, egy pedig teljes újjáépítésre.

Málnásfürdő régi hídját márciusban bontották le, ennek helyére új kerül •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Málnásfürdő régi hídját márciusban bontották le, ennek helyére új kerül

Fotó: Tuchiluș Alex

A 131-es számú (Barót-Olasztelek-Vargyas) megyei út esetében a második szakasz befejezéséhez csaknem 25 millió lej szükségeltetik, ennek szintén a két százaléka terheli a megye költségvetését – ez kicsivel több mint 258 ezer lejt jelent. Ebben az esetben az összérték megközelíti a 64 millió lejt. Ezen a szakaszon

a munkálatok 18 híd és 3 vasúti átjáró feljavítását is tartalmazzák.

Az uniós finanszírozású projekttel tehát csaknem 50 kilométer megyei út újul meg teljesen, beleértve hidakat, járdákat, kapubejárókat, vasúti átkelőket is, mindezek összértéke 166 millió lej. A második szakasz befejezése legkésőbb a 2029-es év végéig tolódhat ki mindkét esetben.

Teljesen új acélhíd épült Vargyason •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Teljesen új acélhíd épült Vargyason

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés