
A gyermekeket ezúttal állatsimogató várja, légvárban is ugrálhatnak
Fotó: Fodor Imre/Facebook
Negyedszázados hagyományt éltetve e hétvégén, azaz július 20-án és 21-én újra megszervezik az illyefalvi falunapokat. Az Illés-napok műsora keretében munkára fogják a testet és a lelket, illetve mindkettőt kényeztethetik is a résztvevők.
2024. július 16., 19:162024. július 16., 19:16
2024. július 16., 19:172024. július 16., 19:17
A sepsiszentkirályi Kőhíd Egyesület szervezésében és az önkormányzat támogatásával megvalósuló program több sportversenyt is magába foglal: az elsőt korai időpontban tartják a kánikulára való tekintettel. Reggel 6 órakor a focipálya mögötti tónál horgászok gyülekeznek, hogy a felkészítő és bemelegítő után a legnagyobb fogás jelentette dicsőségért versengjenek.
A szombati főzőversenyen a szervezők elképzelései szerint a község minden faluja és településrésze (Illyefalva, Sepsiszentkirály, Aldoboly, Szalomér, Szalamája, Benedekmező) egy csapattal képviselteti magát, aztán majd a tokányfőzés közben megosztják egymással tapasztalataikat. Azonban mindkét nap a lélek is megkapja betevőjét, mert
Utána szeretetvendégre invitálják az ünneplő híveket.
Ezenkívül Pászka Lehel lovasíjász, a Salvatore Egyesület (elsősegélynyújtás témákörében), a No Limits Kid táncegyüttes tart bemutatót, illetve szombaton a Tekergők Együttes koncertezik, István Ildikó és barátai a népdalokat, a Háromszék Táncegyüttes pedig a néptánchagyományt éltetik ez alkalommal is. Minden együttesnek (azaz legalább néhány tagjuknak) valamilyen módon kötődése van Illyefalvához, illetve a község valamely településéhez – árulta el az újonnan megválasztott, jelenleg ügyvivő polgármesteri feladatot ellátó Benkő Árpád Jenő.
Főműsoridőben, azaz vasárnap 19 órától különböző lófajták (hidegvérű, melegvérű) bemutatójára kerül sor, utána pedig a Tiltott Illés Emlékzenekar koncertje teszi fel a koronát a 25. Illés-napokra.
A falu védőszentjének ünnepe július 20-án van: a népszokás szerint e napon munkatilalom volt, mert attól tartottak, hogy
A gazdálkodók féltek ettől a naptól, hogy a vihar szétveri vagy a villám felgyújtja az asztagot, a kazlakat. Az időjárás-előrejelzés szerint ez most sem zárható ki egészen: meleget, de viharokat is prognosztizálnak az időjósok.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!