
Fotó: Veres Nándor
Irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal, zenei- és gyermekprogramokkal készülnek a 7. Csíkszeredai Könyvvásárra, amelyet május 12–15. között tartanak a szokásos helyen, az Erőss Zsolt Arénában.
2022. május 04., 14:202022. május 04., 14:20
Sajtótájékoztatón számolt be a város önkormányzata, a Bookart és a Gutenberg kiadó a jövő heti könyvvásárral kapcsolatos tudnivalóról. Mint jelezték, idén a Petőfi Kulturális Ügynökséggel bővült a szervezői csapat, így az eddigieknél is szélesebb körű programokra számíthat az érdeklődő.
– nyilatkozott Tőzsér László, a Gutenberg kiadó tulajdonosa.
A rendezvény az elmúlt években is nagy népszerűségnek örvendett: tavaly 23 kiadó és könyvkereskedés 22 standdal volt jelen a vásáron, emellett neves irodalmárokkal és zenekarokkal találkozhatott a közönség. „Az eddigi könyvvásárok alapozták meg, hogy mára igen nagy nevek is érdemesnek tartják részvételüket: a könyvvásár hagyományteremtővé vált, rangos magyarországi írók és intézmények egyaránt megjelennek az eseményen” – emelte ki Hajdú Áron, a BookArt igazgatója. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere hozzátette: „Azért tudunk ennyire erős könyvvásárt szervezni, mert Csíkszeredában a könyvkiadásnak hagyománya van.”
A részletes programot az esemény Facebook-oldalán lehet böngészni.
Fotó: Pinti Attila
Az Erőss Zsolt Aréna továbbra is szállást nyújt a tavaly januári csíksomlyói romatelepen történt tűzvész károsultjainak, ez azonban nem befolyásolja a könyvvásárt, mivel a rendezvényre külön bejáraton lehet majd belépni – akárcsak tavaly.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!