
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A környezettudatosság és az újrahasznosítás jegyében rendhagyó karácsonyi vásárt szervez idén december 13–24. között Sepsiszentgyörgy önkormányzata.
2019. november 14., 17:562019. november 14., 17:56
Feltételként szabták, hogy az élelmiszerstandoknál kizárólag lebomló, komposztálható vagy újrahasznosítható evőeszközökkel és edényekben kínálhatják az ételt, az italokat pedig az eddigi műanyagpohár helyett papírpohárból, illetve visszaváltható üveg- vagy kerámiacsészékből.
A műanyagmentes kihívást elfogadó vendéglátó egységek zárt borítékos ajánlatait november 21-én 10 óráig várják a Kónya Ádám Művelődési Házba. Hagyományos étkeket kínáló lacikonyha számára egy, kürtőskalács és lángos árusítására négy, utcai gyorsétel (street food) árusítására két, különböző italok árusítására pedig szintén két helyet adnak bérbe.
Az újítással az alternatív evőeszközök, tányérok, poharak használatára szeretnék felhívni a lakosság figyelmét. A karácsonyi vásáron ezen kívül a hulladékot szelektíven gyűjtik. „Arra buzdítunk mindenkit, hogy szeretteik megajándékozásakor a műanyagmentesség jegyében döntsenek, illetve legyenek partnereink egy minden szempontból tisztább és környezettudatosabb karácsonyban” – áll a sepsiszentgyörgyi önkormányzat felhívásában.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!