
Felvágott sétányok. Villanyvezeték sérült a Bethlen-negyedi parkban, a hibaelhárításon már dolgoznak
Fotó: Erdély Bálint Előd
Napok óta sötétség van esténként a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi parkban, nem működik a közvilágítás – jelezte egy olvasónk. Észrevételét továbbítottuk a polgármesteri hivatalnak, meg is érkezett a válasz.
2021. október 19., 21:282021. október 19., 21:28
A helyszínen a gázmű végez vezetékcserét, munkálatok közben pedig elvágtak egy villanyvezetéket. Jelenleg annyit látnak a villanyműveknél, hogy melyik részen lehet a baj – mondta el lapunknak a hivatal sajtószóvivője. Zörgő Noémi hozzátette,
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyúttal azt is elmondta, hogy a legrövidebb út az esetleges hibák kijavítására az, ha egyenesen a hivatalnak jelzik azokat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Amennyiben a polgármesteri hivatal bármelyik osztályának feladatkörébe tartozik, azt azonnal értesíteni tudják. Ha pedig valamelyik szolgáltató feladata – például hulladékgazdálkodási vállalat, villany- gáz- vagy vízművek –, akkor azoknak jelzik a bejelentés alapján. Így sokkal gyorsabban jut el hozzájuk az információ, és a megoldás is gyorsabb lehet – tette hozzá.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!