
Felborult autó, megsérült utasok, kétféle történet
Fotó: Kovászna Megyei Rendőrség
Felborult autójával egy fiatal sofőr vasárnap délután a bodzavidéki Zabratón; ő és utasa is megsérült.
2023. szeptember 18., 11:192023. szeptember 18., 11:19
A Kovászna megyei rendőrség elsődleges információi szerint a 10-es országúton egy 21 éves nő Bodzaforduló felé tartva előzés közben elvesztette uralmát a jármű fölött, lesodródott az útról, és az út jobb szélén egy villanyoszloppal való ütközés után az autó a tetejére borulva állt meg.
A járműben utazók megsérültek: a fiatal nőt a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, utasához viszont egy SMURD-helikoptert hívtak, amelyik egy brassói egészségügyi intézménybe szállította a 22 éves fiatalembert. A sofőr – a teszt eredménye szerint – nem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően.
A rendőrök viszont azt gyanították, hogy talán mégsem úgy történtek a dolgok, ahogy az első nyomozati fázisban kiderült.
A baleset körülményeinek pontos megállapítása még folyamatban van, de az ügyben bűnügyi eljárás folyik a sofőr ellen.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!