
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Sóki Tamás
Másodszor is kénytelenek voltak elnapolni a sepsiszentgyörgyi szúnyogirtást, mert a sűrű köd miatt a repülő nem tudott felszállni.
2020. július 28., 18:442020. július 28., 18:44
Korábban a meteorológusok által előrejelzett esőzések miatt halasztottak, hétfő estére és kedd reggelre ütemezték be az akciót, azonban Prázsmár környékén sűrű köd volt, és a permetező repülő nem tudott felszállni. Kedden este, illetve szerda reggel újra próbálkoznak.
A méhtartó gazdák kérését figyelembe véve az önkormányzat a repülős permetezést este nyolc óra utánra időzítette, majd reggel 6 és 8 óra között folytatják. A parkokban és a patakmedrekben megtörtént a földi permetezés.
Az önkormányzat munkatársai emlékeztetnek, hogy a permetezés során használt vegyszer megfelelő tanúsítvánnyal rendelkezik az egészségügyi minisztérium részéről, és nem jelent veszélyt az emberek, illetve állatok egészségére. A második permetezés az elsőtől számított 10–14 napon belül zajlik az időjárási körülményektől függően, az időpontról az önkormányzat értesíteni fogja a lakosságot.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!