Szeretetszolgálatos adventi koszorú Vásárhelyért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nincs advent koszorú nélkül, és milyen lenne egy város, ha nem lenne saját koszorúja, amit bármelyik lakos magáénak tarthat – ezzel a gondolattal rendezi meg évről évre a Máltai Szeretetszolgálat a városi koszorú első gyertyájának ünnepélyes meggyújtását.

Becze Dalma

2014. december 01., 13:552014. december 01., 13:55

Nem hullott szép fehér hó, ahogyan azt az alkalom megkívánta volna, hanem szakadt a hideg eső szombaton délután, ennek ellenére szép számban képviseltette magát minden korosztály a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán. Ahogyan Tulit Viktória, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője fogalmazott, az időjárás nem véletlen, a Jóisten arra volt kíváncsi, hogy ennek ellenére fontos-e az embereknek az advent, a közösség.

„Nagyon szép számban jelentek meg az emberek, csak fontosnak tartják ezt az eseményt. Mivel advent első vasárnapja lesz, amikor meggyújtjuk az első gyertyát, arra gondoltunk, hogy ne csak a szervezeté legyen ez a koszorú, hanem az egész városé. Hadd járuljon hozzá mindenki egy kis fenyővel a nagy koszorúhoz, mondjon el egy könyörgést, és érezze, hogy benne van az ő kívánsága is. Ezt már hatodik éve szervezzük, s a nagy koszorú közös összeállítása mellett készítettünk kisebbeket is, amelyekkel időseket és szegényeket ajándékoztunk meg. Ide is hoztunk néhányat eladásra, a befolyt összeget pedig arra fordítjuk, hogy a szegény gyerekeket egy kis édességgel lepjük meg karácsonykor” – mondta a szervezet vezetője.

A gyertyagyújtást megelőzően a 7-es számú általános iskola diákjai szavaltak és karácsonyi dalokat énekeltek. Az iskolások szülei és nagyszülei is eljöttek a gyertyagyújtásra, és nem csak az volt a lényeg, hogy lássák a gyerekeket szerepelni, hanem hagyományt szerettek volna teremteni. „Eljöttünk, hogy megnézzük a gyereket, aki az iskolában sokat készült társaival erre az eseményre, ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy egy ilyen rendezvényen való részvétel hozzátartozik a neveléshez” – mondta Jakab Farkas László édesapa. Az idősebbeknek nem könnyű eljárni a számukra fontos eseményekre, ezért fontos, hogy legyenek fiatalok, akik segíthetnek. „Mikor láttam, hogy milyen idő van, már attól tartottam, hogy nem tudok eljönni, de szerencsére a fiam elhozott. Nekem, mint vallásos embernek nagyon fontos ez az esemény. Ez, ami itt ma zajlik, nagy összetartó erő, számomra csodálatos, és tartja bennem a lelket” – mondta Kádár Borbála.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
Hirdetés