Székelyföld, ahogy a rómaiak látták

Képesek a megújulásra, a fejlődésre Gagyi József főszervező szerint a Csíkfavi Csűrszemináriumok előadás- és vitasorozatai. Az idei rendezvény péntek este zárta kapuit.

Gligor Róbert László

2015. július 05., 12:412015. július 05., 12:41

2015. július 05., 12:452015. július 05., 12:45

Három délután előadások, éjaszkába nyúlóan pedig kötetlen beszélgetések, vélemények ütköztetése – nyári szabadegyetem jellegű tudományos fórum zajlott immár kilencedik alkalommal Csíkfalván. Minden Csűrszeminárium egyedi a maga megvalósulásában, eltervezésében és megszervezésében – néha úgy sikerül, ahogy elképzelik, máskor vannak eltérések, de az is jó, mert olyan összefüggéseket sikerül bemutatni, amelyekre azelőtt nem is gondoltak volna – vallotta be érdeklődésünkre Gagyi József.

Az idei rendezvény témája a Táj, kép, örökség volt, azaz nagyon fontos a megjelenítés akkor is, ha egy tájat akarunk megmutatni, és akkor is, ha a múltat, örökségünket akarjuk a mában érvényessé tenni. Mindezt az köti össze, hogy egyre több információ a képek révén továbbítódik, és tulajdonképpen a képek azok, amelyek megmutatják számunkra a valóságot. Példaként említette fel Pánczél Szilamér régész előadását a római limes feltárásáról, értékesítéséről, és arról, hogy mit jelent a kutató, a turista és a fiatal szempontjából az, ha megépül egy vagy több olyan kilátó, ahonnan rá lehet látni a tájnak olyan részeire is, amelyek egyébként rejtettek, és akkor el lehet képzelni, hogy kétezer évvel ezelőtt egy római katona hogyan látta ezt a tájat.

A főszervező bevallotta: az elmúlt években sokszor voltak alkalmi szervezési megoldások: sok olyan kapcsolat volt, amelyek mentén előadókat lehetett hozni, de az a következő évre megszűnt. Mivel egyre több kommunikáció szakos tanár kapcsolódik be a Sapientia EMTE részéről a szervezésbe, remélhetően kialakul egy egy állandó kör, és sokkal több embert lehet megszólítani, idehozni és előadásaikat meghallgatni. A Csűrszemináriumokon alapvetően két téma van: az egyik az ökológia, a természettel való bánásmódunk és a környezet állapota. A másik ennek a megjelenítése, kommunikálása, egy általános emberi környezet, amelyet kultúrának nevezünk.

Gagyi József normális dolognak tartja, hogy egyre több volt diákjuk is visszajár a Csűrszemináriumokra, ha lehetősége, ideje megengedi, előadásokat hallgatnak meg, bekapcsolódnak a vacsora utáni beszélgetésekbe. Azaz a Csűrszemináriumok egy találkozási hely is lett a Sapientia egykori és mai kommunikációs hallgatói számára. Idén pedig mindenkinek jólesett, hogy Füleky György professzor urat felköszöntötte a helyi dalárda, amelyről sokat hallottak, és most élőben is hallhatták énekeiket a résztvevők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Kétfogásos ebéd tizenhárom lejből – igen, lehetséges 

Hatszáznál több óvodás és iskolás kap meleg ebédet hétfőtől Balavásáron, a levest és második fogást helyben főzik. Varga Adorján polgármester szerint 13 lejből meg tudják oldani az étkeztetést, és hosszútávon az idősekre is ki szeretnék terjeszteni.

Kétfogásos ebéd tizenhárom lejből – igen, lehetséges 
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében

Három sofőr esetében jelzett alkoholfogyasztást a szonda a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság által szombat estétől vasárnap hajnalig tartott ellenőrzések során.

Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében
Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében
2026. november 01., vasárnap

Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében

2026. november 01., vasárnap

Féltucatnyi tűzoltó próbált az összetört autóhoz férkőzni

Három ember, köztük egy gyermek részesült egészségügyi ellátásban, miután baleset történt szombaton este Nyárádtőnél, az A3-as autópálya lehajtójánál.

Féltucatnyi tűzoltó próbált az összetört autóhoz férkőzni
2026. október 31., szombat

Nagyszabású ellenőrzést tartottak a közlekedési rendőrök Maros megyében

Közel 400 sofőrt vetettek alá alkohol- és drogtesztnek péntekről szombatra virradóra Maros megyében, egy személy fennakadt a rostán – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nagyszabású ellenőrzést tartottak a közlekedési rendőrök Maros megyében
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Három nap, három különböző díszvilágítás az Összetartozás templománál

Az elkövetkező napokban az Összetartozás temploma minden este más-más színbe öltözik, különleges megvilágítással tisztelegve három jelentős emléknap előtt.

Három nap, három különböző díszvilágítás az Összetartozás templománál
2026. október 30., péntek

Túl nagy és túl nehéz: tetemes bírság a faanyagszállítóra

21 ezer lejre bírságoltak meg egy faanyagot szállító gyergyószentmiklósi gépkocsivezetőt Marosvásárhelyen.

Túl nagy és túl nehéz: tetemes bírság a faanyagszállítóra
2026. október 30., péntek

Lángba borult egy családi ház Maroshévízen

Kigyulladt egy családi ház Maroshévízen, a lángok az épület egészére kiterjedtek, és a szomszédos melléképületekre is átterjedtek. A ház tulajdonosait pánikroham, illetve légzési nehézségek miatt kórházba szállították.

Lángba borult egy családi ház Maroshévízen
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Szigorították a Pro Urbe díjak odaítélését Marosvásárhelyen, mutatjuk az idei díjazottakat

Hét, neves személyiséget tüntetnek ki pénteken Marosvásárhelyen Pro Urbe elismeréssel, megköszönve a városért, a település hírnevének öregbítésért tett munkásságukat. Két díjazott a kitüntetést követő szimfonikus koncerten is a színpadon marad.

Szigorították a Pro Urbe díjak odaítélését Marosvásárhelyen, mutatjuk az idei díjazottakat
2026. október 28., szerda

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Marosvásárhely több utcájában

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt csütörtökön szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás több marosvásárhelyi utcában.

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Marosvásárhely több utcájában
2026. október 28., szerda

Tényleg 13 ezer euróba kerülhet egy lakrész hőszigetelése?

Túl drágának tartják a tömbházak hőszigetelését a marosvásárhelyi tanácsosok, még úgy is, hogy az összeget szinte teljes mértékben uniós forrásokból fedezik. A szerdai ülésen Bolyai János házának megvásárlásáról is döntöttek – kisebb vita is volt.

Tényleg 13 ezer euróba kerülhet egy lakrész hőszigetelése?
Hirdetés