Márton-napi vigasságot ültek az erdőszentgyörgyi kastély udvarán

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Harmadszor rendeztek szombaton Márton-napi vigasságot Erdőszentgyörgyön, egyben a helyi tánccsoport születésnapját is ünnepelve. A szervezők szerint a lakosság kezdi igényelni az ilyen közösségi rendezvényeket.

Gligor Róbert László

2015. november 15., 21:272015. november 15., 21:27

Minden évben megünneplik a hét évvel ezelőtt novemberben alakult Százfonat néptánccsoport évfordulóját, amely a Márton naphoz van a legközelebb, ugyanakkor ez a nap a Szent György napján kezdődött mezőgazdasági munkálatok végét is jelenti. Így szinte természetes volt, hogy meg kell ünnepelni Márton napját, és mellé helyi termény- és kézműves vásárt kell szervezni – idézte fel az előzményeket portálunknak Ambrus Emese főszervező, a Százfonat Szociokulturális Egyesület vezetője. Az idei kiállításra és vásárra tizenöt termelő és kézműves hozta el terményeit. A tavalyihoz képest jóval gazdagabb volt a felhozatal, és több volt a látogató. Erdőszentgyörgyön is kezdik szükségét érezni az emberek az együttlétnek, és felismerik, hogy nemcsak a multinacionális cégek által kínált termékek jelentenek értéket, hanem azok is, amelyeket a helyi termelők állítanak elő kétkezi munkával – véli a főszervező.

A standokon pogácsák, sütemények, lekvárok, szörpök, tea- és gyógyfüvek sorakoztak a fűszerpaprika és házi készítésű ételízesítők társaságában, míg a kézművesek csipkéket, „magyaros” ingeket, szőtteseket, szalma- és tökdíszeket, fafaragók munkáit, festett tányért és díszesen fonott ostort kínáltak. Szekeres Margit gyümölcsöt, szőlőt, pálinkát, bort, házi kenyeret és szalonnát rakott az asztalára, Márton-napi libatextíliát is készített, szőttesei között a város címerét is láthattuk.

A gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők: a kastélypincében bútorfestéssel és fakanál-liba készítésével foglalatoskodtak az apróságok, a nagyobbak és merészebbek az udvaron felültek a helyi Württemberg-huszárok lovaira, mások a kastélybejárónál elhelyezett töklámpásokat, illetve az udvar közepén kialakított őszi dekorációt vették szemügyre, vagy épp a Márton-napi libát és egyéb nyereményeket remélték megszerezni. A téren gyermekruha- és játékbörzét szerveztek, amelyre egyes iskolai és óvodai csoportok az otthon feleslegessé vált darabokat hozták el. A vásárból megmaradt ruhákat, játékokat összegyűjtik, és karácsony táján ajándékként eljuttatják a rászoruló gyerekeknek.

A helyi tánccsoport hétéves születésnapját ünnepelendő, a tömeg szürkületkor töklámpásokkal vonult le a művelődési házba, ahol öt korcsoportban léptek színre az együttes 4 és 40 év közötti táncosai. Műsorukban egy történetet adtak elő: a székely legények Somogyból elindulnak megkeresni libáikat, Magyarszentbenedeken és más vidékeken keresztül járva, azaz táncolva a Kis-Küküllő partjára érnek, itt lelik meg a szárnyasokat. Előadás után táncházat szerveztek, mert Ambrus Emese úgy vélte: a fegyelemből és fellépésből sok jutott a gyerekeknek, de „lazításból” kevés. A gyulakutai néptáncosokat is meghívták, hogy együtt szórakozhassanak a táncházban, ahol kisorsolták a nap „ereklyéjét”, egy igazi libát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
Hirdetés