Igehirdetéssel kezdődött az ünnepély a Ludasi utcai templomban, amelyen Lőrincz István, a gyülekezet lelkipásztora prédikált. Az áldozat volt a fő témája az igehirdetésnek, szó volt a mártírok áldozatáról, de a mai ember hétköznapjaiban felbukkanókról is. Vannak bujdosók és megalkuvók, de aki a hitéért és a hazájáért kész meghalni az valódi áldozatot vállal. Mindazok pedig, akik ezt az utat választják, tudják, hogy a halál után örök élet vár rájuk. Az istentisztelet után a gyülekezet ifjai előadták az Imreh Jenő beosztott alsóvárosi lelkipásztor által írt misztériumjátékot, melynek címe Vallomások a fehéregyházi tábortűznél.

Isten hozott, hisz csak a jók jöhetnek el – hangzott el a közismert dal, miközben a hétágú gyertya köré gyűltek a fiatalok, akik a negyvennyolcasokat keltették életre. A lelkük valóban összeért a gyönyörű tűzfénynél, különböző véleményeik ellenére, hiszen egy dolgot akartak: szabadságot a magyar nemzetnek. A misztériumjáték színpadra emelte a forradalmárokat, többek között Kossuthot, Széchenyit, Petőfit. Beszédeikben határozott felszólítások, motiváló kijelentések váltogatták egymást.

„Ha nem óvjuk meg magunkat, kitörölnek bennünket az élők sorából. Előre katonák, előre magyarok!” – hangzottak a felkiáltások. Az egymást váltogató éles és harsány érveknek köszönhetően nem csak a tábortűz szikrái elevenedtek meg, hanem egy tettre kész generációban rejlő erő is. Valóságos időutazásnak lehetett tanúja a közönség, ugyanis a jelenkor is megvillantotta magát egy kofa szerepében, aki feltette a kérdést: „Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok?” Mintha üzent volna a negyvennyolcasoknak, de üzenetében bátorítás is volt: „Március van, és határtalan az élet!”

Isten veled, a könnyem nézd ma el – búcsúztak a forradalmárok a csatára készülve. Az előadás lejártával arra kértünk két fiatalt, bújjanak vissza még néhány percig szerepeikbe, és meséljék el, hogy hogyan érezték magukat a szócsatában, és hogyan tekintenek a rájuk váró igazi csatára. Széchenyi, akit Nagy Lehel alakított elmondta, ő a csendes megoldások híve, ezért nem értett egyet társaival, akik fegyvert akartak ragadni.

„Én egy olyan Magyarországot szeretnék, ahol kiváltság élni, és ezt fegyver nélkül is el lehet érni. A holnapi csatában magyarok veszíthetik életüket, én nem ebben látom a megoldást” – fejtette ki Széchenyi. A nemzet költőjét, Petőfit is ugyanerről kérdeztük, őt Szederjesi Róbert testesítette meg. „Nem értettem egyet Széchenyivel, inkább Kossuth pártján állok. Úgy érzem, hogy küzdeni kell a magyar szabadságért, és ezért kardot kell ragadnunk. A jövőt csak így tudom elképzelni!” – jelentette ki Petőfi.