
A fehéregyházi csata előtti éjszaka tábortűzénél találhatták magukat mindazok, akik részt vettek a Marosvásárhelyi Alsóvárosi Református Gyülekezet ifjainak március 15. alkalmából bemutatott misztériumjátékán. Megelevenedett a minden áron kardot ragadó Petőfi, aki szembeszállt a diplomatikus Széchenyivel, és a jelen is megvillant egy jelentben.
2014. március 16., 12:302014. március 16., 12:30
2014. március 16., 17:012014. március 16., 17:01
Igehirdetéssel kezdődött az ünnepély a Ludasi utcai templomban, amelyen Lőrincz István, a gyülekezet lelkipásztora prédikált. Az áldozat volt a fő témája az igehirdetésnek, szó volt a mártírok áldozatáról, de a mai ember hétköznapjaiban felbukkanókról is. Vannak bujdosók és megalkuvók, de aki a hitéért és a hazájáért kész meghalni az valódi áldozatot vállal. Mindazok pedig, akik ezt az utat választják, tudják, hogy a halál után örök élet vár rájuk. Az istentisztelet után a gyülekezet ifjai előadták az Imreh Jenő beosztott alsóvárosi lelkipásztor által írt misztériumjátékot, melynek címe Vallomások a fehéregyházi tábortűznél.
Isten hozott, hisz csak a jók jöhetnek el – hangzott el a közismert dal, miközben a hétágú gyertya köré gyűltek a fiatalok, akik a negyvennyolcasokat keltették életre. A lelkük valóban összeért a gyönyörű tűzfénynél, különböző véleményeik ellenére, hiszen egy dolgot akartak: szabadságot a magyar nemzetnek. A misztériumjáték színpadra emelte a forradalmárokat, többek között Kossuthot, Széchenyit, Petőfit. Beszédeikben határozott felszólítások, motiváló kijelentések váltogatták egymást.
„Ha nem óvjuk meg magunkat, kitörölnek bennünket az élők sorából. Előre katonák, előre magyarok!” – hangzottak a felkiáltások. Az egymást váltogató éles és harsány érveknek köszönhetően nem csak a tábortűz szikrái elevenedtek meg, hanem egy tettre kész generációban rejlő erő is. Valóságos időutazásnak lehetett tanúja a közönség, ugyanis a jelenkor is megvillantotta magát egy kofa szerepében, aki feltette a kérdést: „Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok?” Mintha üzent volna a negyvennyolcasoknak, de üzenetében bátorítás is volt: „Március van, és határtalan az élet!”
Isten veled, a könnyem nézd ma el – búcsúztak a forradalmárok a csatára készülve. Az előadás lejártával arra kértünk két fiatalt, bújjanak vissza még néhány percig szerepeikbe, és meséljék el, hogy hogyan érezték magukat a szócsatában, és hogyan tekintenek a rájuk váró igazi csatára. Széchenyi, akit Nagy Lehel alakított elmondta, ő a csendes megoldások híve, ezért nem értett egyet társaival, akik fegyvert akartak ragadni.
„Én egy olyan Magyarországot szeretnék, ahol kiváltság élni, és ezt fegyver nélkül is el lehet érni. A holnapi csatában magyarok veszíthetik életüket, én nem ebben látom a megoldást” – fejtette ki Széchenyi. A nemzet költőjét, Petőfit is ugyanerről kérdeztük, őt Szederjesi Róbert testesítette meg. „Nem értettem egyet Széchenyivel, inkább Kossuth pártján állok. Úgy érzem, hogy küzdeni kell a magyar szabadságért, és ezért kardot kell ragadnunk. A jövőt csak így tudom elképzelni!” – jelentette ki Petőfi.
Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.
A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.
Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.
Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.
Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.
A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.
Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.
Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
szóljon hozzá!