Jobbágyfalvára látogatott Diószeg

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A hétvégén Jobbágyfalvára látogatott Bihardiószeg küldöttsége: a partiumi református gyülekezet presbitériuma és kórusa egy tavalyi látogatást viszonzott.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 04., 17:352014. augusztus 04., 17:35

2014. augusztus 04., 17:352014. augusztus 04., 17:35

Tavaly novemberben látogatott Bihardiószegre a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar, ahol rövid, de tartalmas időtöltés közben fogalmazódott meg, hogy idén a diószegi vendéglátóik, a református egyházközség küldöttsége látogasson a Nyárádmentére. A szombaton érkező vendégek jól érezték magukat Tündér Ilona Völgyében, majd vasárnap Nyárádszeredába is ellátogattak, ahol megkoszorúzták Bocskai István fejedelem szobrát, megnézték a főtéri református templomot és az annak kertjében álló Csaba királyi és székely határőr szobrokat.

Vasárnap délelőtt a jobbágyfalvi unitárius templomban Bara László diószegi református lelkész hirdette az igét, kifejtve, hogy minden utunkon velünk van az Isten. „Az Ő jelenléte biztonság, sok bajtól, nyomorúságtól megszabadít minket. Nagy dolog az, amikor az ember fejet tud hajtani, meg tud alázkodni Isten előtt, elismeri jelenlétének szükségességét, és nemcsak magának, hanem másoknak is kérni tud az Úrtól. Meghallgatott Isten, mert egybegyűjtött és egyben akar látni bennünket” – fogalmazott a lelkész, amikor azt kérte, hogy háromszáz kilométer távolság ellenére is a két közösség és kórus kapcsolata legyen bölcs és gyümölcsöző.

A szolgálat keretében a diószegi gyülekezet Ghitea Angella által vezetett vegyeskara hat énekkel örvendeztette meg a jobbágyfalviakat, majd a házigazda kórussal együtt énekeltek protestáns dalokat. A diószegiek egyházuk üdvözletét és ajándékát hozták, majd köszönetet mondtak az együtt töltött időért, és szeretnék, ha továbbra is tudnák „egymás kincseit gazdagítani, egymásnak boldog perceket szerezni”, mert egy-egy ilyen találkozásban benne van történelmünk, múltunk, közös szívdobbanásunk és jövőnk – fogalmazott Bara László. Előzetes egyeztetések szerint a jobbágyfalviak szeptemberben vagy októberben ismét ellátogatnak a Partiumba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Áramszünet alatt fosztott ki egy játéktermet egy férfi

Áramszünetet idején kényszerítette egy férfi egy ludasi játékterem alkalmazottját arra, hogy adja oda a kaszában levő bevételt, vasárnap hajnalban. Az elkövetőt letartóztatták.

Áramszünet alatt fosztott ki egy játéktermet egy férfi
Hirdetés
2026. szeptember 06., vasárnap

Tragikus véget ért egy rollerbaleset Maros megyében

Elektromos rollerrel közlekedő férfi szenvedett halálos balesetet Erdőszentgyörgyön szombaton este.

Tragikus véget ért egy rollerbaleset Maros megyében
2026. szeptember 04., péntek

Húsz év szeretetszolgálat: ünnepelt a Diakonia Marosvásárhelyen

A Diakonia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi és szászrégeni fiókszervezetei húsz éve segítik Maros megye időseit, betegeit, rászorulóit. Pénteken a Vártemplomban ünnepeltek egyházi és világi elöljárók körében, majd átadták a Refi konviktusát is.

Húsz év szeretetszolgálat: ünnepelt a Diakonia Marosvásárhelyen
2026. szeptember 04., péntek

Fiatal önkéntes tűzoltó-mentő tudására volt szükség egy meccsen

Egy 18 éves, marosvásárhelyi lány egy minifocimeccsen segített egy eszméletlen játékoson, majd átadta őt a mentőknek.

Fiatal önkéntes tűzoltó-mentő tudására volt szükség egy meccsen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Halálos motoros baleset Marosvásárhelyen

Meghalt egy motoros péntek délelőtt Marosvásárhelyen, miután motorkerékpárjával egy személyautóval ütközött – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság.

Halálos motoros baleset Marosvásárhelyen
Halálos motoros baleset Marosvásárhelyen
2026. szeptember 04., péntek

Halálos motoros baleset Marosvásárhelyen

2026. szeptember 03., csütörtök

Új határidő van a Sütő András-szobor elkészítésére

Még szerződést sem kötött a marosvásárhelyi városháza a Sütő András-szobor pályázat nyertesével, így biztos, hogy halálának idei évfordulójára nem lesz kész az alkotás. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint jövő júniust célozzák meg.

Új határidő van a Sütő András-szobor elkészítésére
2026. szeptember 03., csütörtök

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Roma Kulturális Napok a marosvásárhelyi várban

Szeptember 2–3-án a roma kultúráé és a zenéé lesz a főszerep a marosvásárhelyi Várban: ekkor rendezik meg a Roma Kulturális Napokat, a Le Romengo Ges elnevezésű rendezvényt.

Roma Kulturális Napok a marosvásárhelyi várban
2026. szeptember 02., szerda

Év végéig még menthetők a PNRR-beruházások, de nagy ára lehet a csúszásnak

Év végéig haladékot kaptak a polgármesteri hivatalok, hogy saját pénzből lezárhassák az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) készülő beruházásaikat, de ha nem sikerül, akkor nagy gondban lesznek. Marosvásárhelyen is versenyt futnak az idővel.

Év végéig még menthetők a PNRR-beruházások, de nagy ára lehet a csúszásnak
2026. szeptember 01., kedd

Új célállomásra lehet majd repülni Marosvásárhelyről

December 20-tól közvetlen repülőjárat lesz Marosvásárhelyről Nürnbergbe – adja hírül közösségi oldalán a marosvásárhelyi repülőtér.

Új célállomásra lehet majd repülni Marosvásárhelyről
Hirdetés