Ízlett a zakuszka a németeknek

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A hétvégén a Berlin környéki Brandenburg tartományból érkezett tanulmányútra huszonnégy német a partner romániai központi régióba. A Heinrich Böll Alapítvány és a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ évek óta szervez ilyen utazásokat a térségbe.

Gligor Róbert László

2015. október 18., 18:152015. október 18., 18:15

A németországi szervező, Julian Gröger az otthoni katonai szolgálat helyett szociális munkát vállalt tizennégy éve Fogarason egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó központban. Azóta szinte minden évben visszatér Romániába, újabban olyan személyek számára szervez és vezet tanulmányutat, akik Erdélyben a kisebbségek életét szeretnék megismerni.

Néhány napot Szebenben töltöttek, ahol a szászok életébe nyertek betekintést, csütörtökön Marosvásárhelyen a románok és magyarok együttélését és a város multikulturalitását tapasztalhatták meg, pénteken Nyárádgálfalva környékén kirándultak, gombásztak, délután Jobbágyfalván és Csíkfalván Szász Csaba és Kinga, illetve Fazakas Lajos és Margit családjában a vidéki élettel és a télre való felkészüléssel ismerkedtek. Zakuszkát és pálinkát főztek, kenyeret és süteményt sütöttek, savanyúságokat készítettek, turisztikai kisvállalkozást is megtekintettek. Ezután Segesvár és Fogaras környékét látogatják meg, majd kedden hazautaznak. Immár harmadik alkalommal érkezett ilyen csoport, az előzőek is jól érezték magukat, így nem nehéz a szervezés – mondta el Julian. A németek is újra felfedezik a multikulturalitást és a vidéket, ezért jönnek újabban Erdélybe.

Nils Aguilar azért jött ide, hogy kipróbálja magát, mert a jövőben ő is szeretne kilépni a városi életből, és vidékre költözni. A mai modern civilizáció az összeomlás szélén áll, és a vidéki életforma felértékelődik – véli a szociológiát tanult fiatalember, aki a tanulmányút tapasztalataiból dokumentumfilmet készít, és ezzel mutatja meg otthon az embereknek, hogy ilyen élet is létezik, hisz ma a média csak egyetlen életformát sugall az embereknek.

A Szász család harmadik éve fogad német csoportokat. Azért léptek be ebbe a programba, hogy a városiak számára is megmutathassák a vidéki életet, ahogyan együtt lehet élni a természettel, lényegében egy egészségesebb életmódot szeretnének népszerűsíteni. A németeket nagyon érdeklődőknek tartják, minden munkát kipróbálnak, megtudakolják a házi eledelek receptjét, fűszereit. „Számunkra természetes, amit minden nap megélünk. Csak akkor tudatosul bennünk, milyen értékeink vannak, amikor a városiak rácsodálkoznak, hogy milyen egészségesen élünk” – mondta el a házaspár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
2026. november 03., kedd

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen

Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Fegyvereket és lőszereket foglaltak le tíz házkutatás során

Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.

Fegyvereket és lőszereket foglaltak le tíz házkutatás során
2026. november 03., kedd

Mi fán terem az adatközpont, amire százhatvan millió lej közpénzt adnak?

A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.

Mi fán terem az adatközpont, amire százhatvan millió lej közpénzt adnak?
2026. november 02., hétfő

Helyi érdekeltségű vasút: pénz még nincs, de a sínek felújítására már keresik a céget

Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.

Helyi érdekeltségű vasút: pénz még nincs, de a sínek felújítására már keresik a céget
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot találtak

Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot találtak
2026. november 02., hétfő

Száz bírságot szabtak ki négy óra alatt a Maros megyei rendőrök

Bírságokat szabtak ki, jogosítványokat és nyolc forgalmi engedélyt vontak be a Maros megyei közlekedésrendészek vasárnap délután a 15-ös országúton tartott ellenőrzés során.

Száz bírságot szabtak ki négy óra alatt a Maros megyei rendőrök
2026. november 02., hétfő

Kétfogásos ebéd tizenhárom lejből – igen, lehetséges 

Hatszáznál több óvodás és iskolás kap meleg ebédet hétfőtől Balavásáron, a levest és második fogást helyben főzik. Varga Adorján polgármester szerint 13 lejből meg tudják oldani az étkeztetést, és hosszútávon az idősekre is ki szeretnék terjeszteni.

Kétfogásos ebéd tizenhárom lejből – igen, lehetséges 
Hirdetés